Aczél Borbála egy lelkes újságíró növendék. Jelentkezett a gyötrelmes feladatra, hogy segítsen a mi kis csapatunk munkájában, hogy mi is segíthessük őt pályafutásának elején a tapasztalatgyűjtésben és az írás szenvedélyének megízlelésében. Nem kis feladatra vállalkozott az első vendégposztja megírásával is, mivel rögtön két rovatban bemutatkozik első műve, mely a nőknek szolgál pár hasznos tanáccsal a ruhatáruk egyediségének kiemelésével. Talán jó olvasmány ez minden hölgynek, akik szeretnek nem csak divatosan, de jól is kinézni, anélkül, hogy bármikor is szembetalálkoznának az utcán egy hasonló, vagy ne adj isten ugyan olyan outfittel. Borbála olvasmánya tehát nem csak hasznos, de benne van egy csipetnyi a lelkéből és egy nagy adag a saját személyiségéből is. Szeretnénk ha ti az olvasók bátran hozzászólnátok a poszthoz, leírnátok véleményeiteket, ezzel is segítve, minél jobb újságírónővé válhasson. Valószínű, hogy kis csapatunk új taggal bővül hamarosan a személyével. Jó olvasgatást :).
Ugye minden nőnemű társamnak ismerős a következő jelenet: Péntek este 8 óra van. Végre vége a hétnek, a munka, a gondok, a bosszantó főnök már csak halvány emlék, ami hál’ istennek csak a következő héten lesz ismét valóság. Itt a hétvége! Végre itt az idő, hogy elmenjünk a csajokkal egy kis kiruccanásra, legyen az egy buli, egy lazább iszogatás vagy csak egy otthoni dvd-zgetés. Ilyenkor csakis egy mondat létezik, melyet már minden férfi - legalábbis, aki már élt egy hónapnál tovább egy nővel - hallott már: „nincs egy göncöm sem”. Lényeg a lényeg: jól szeretnénk kinézni, sőt mi több, másként szeretnénk kinézni, mint az átlagos szürke hétköznapokon, ehhez pedig ne találjuk meg a megfelelő öltözetet. A dilemma tehát minden eddiginél nagyobb: mit mivel szabad felvenni, ahhoz hogy illjen a saját stílusunkhoz, divatos legyen és nem mellesleg még jól is érezzük magunkat benne egy lazulós péntek estén.
Nem kell bonyolult, vagy nagyon drága kombinációkra gondolnunk, hogyha divatosan szeretnénk öltözködni: elég egy pár okos, rafinált trükk és máris olyan régi ruhadarabokból is divatosan tudunk felöltözni, amint a már nagymamáink sem vennének fel. Természetesen ehhez tisztában kell lennünk néhány alapszabállyal az öltözködést illetően. Az első, és legfontosabb szabály: soha ne selejtezzünk vagy dobjunk ki olyan ruhákat, amiket már nem ítélünk divatosnak, de méretben még jó ránk, mert minden ruhadarab feldobható vagy felhasználható valahogyan, de ha az eset már teljesen reménytelen lenne, akkor sem érdemes őket egyből kidobnunk, ugyanis néhány turkálóban-nem is kevés összegekért- akár el is adhatjuk őket. A második szabály: próbáljuk meg a divatot követni, ám ha esetleg olyan típusú kollekció kerülne elénk, amely nekünk egyértelműen nem előnyös, akkor ne viseljük az adott ruhadarabot, csak azért mert az a legújabb divat. Egyszóval: próbáljunk meg a divat követésén belül is az egyediségre törekedni. A harmadik és egyben aranyszabály pedig a következő: ne gondoljuk azt, ha divatos ruhákat szeretnénk beszerezni azt kizárólag a márkás és ebből kifolyólag méregdrága üzletekből tehetjük meg. Egyértelműen tévhit az a mondat, hogy könnyű divatosnak és csinosnak lenni, ha az emberek megvan rá az anyagi fedezete. A divat követése, tehát kreativitás és leleményesség kérdése, nem pedig a pénztárcánk vastagságáé.
Persze, ha olcsó öltözködésről beszélünk, sokan egyedül a turkálók és a használt-ruha üzletek világára gondolnak. Ez is egyfajta megoldás és hozzáteszem, nem is rossz, ugyanis néhány turkálóban időnként meglepően divatos és ugyanakkor –ami ritka párosítás- jó minőségű ruhákat találhat az ember. Ám ha a turkálók és second-handek ellen vagyunk, de ennek ellenére nincs pénzünk a minőségibb márkákra akkor is van megoldás. Részemről én egy olyan trükknek vagyok a híve, melyet kevesen ismernek illetve, ha ismerik is, nem tudatosan művelik ezt az öltözködési formát. Ezt pedig nem más, mint az új ruhadarabot a régivel ötvözésének csodálatos művészete. Kifejtem: ez a kunszt nem szól másról, minthogy meglátok egy divatos ruha-párosítást az üzletben a próbababán és egyből gondolkodni kezdek: szóval, vegyünk egy teljesen egyszerű példát: van egy szűk nadrág, ami a próbababán az őszi divatnak megfelelően egy hosszított felsővel áll, tüntetőleg. Elkezdek gondolkodni: a nadrág még megfizethető és áldoznék is rá, hiszen mégiscsak egy nadrágról beszélünk, amely kicsit nagyobb értékkel bír egy nő ruhásszekrényében, mint egy felső, amelyből havonta, sőt megkockáztatom, hogy az elvetemültebbek hetente, sőt naponta vesznek újat. Tehát két perc a kirakat előtt és egy gyors mérlegelés. Megveszem a nadrágot, a próbababáról pedig ellesem, hogy ez a nadrág a divattervezők aktuális szeszélye alapján egy-az átlagnál hosszabb-felsővel áll jól. Ennél a résznél is rákényszerülök egy kis kombinálásra és gondolkodásra. Aztán végül rájövök a megoldásra: nekem otthon van egy-ha nem is pontosan ilyen-, de hasonló hosszabb fazonú felsőm, amely ha nem is felel meg annak a normának, amelyet a próbababán látok mégis látok hasonlóságot a kettő között. Így hát belenyugszom, megveszem a nadrágot, majd otthon megkeresem azt a felsőt, amivel elképzeltem e csodálatos összeállítást és elégedetten nézek a tükörbe azzal a gondolattal: majdnem, mint a próbababán és ráadásul fele annyira terhelte meg a pénztárcámat a művelet, mintha még a pólót is megvettem volna.
Azt gondolom tehát, hogy rengeteg módja van annak, hogy az ember divatos legyen ugyanakkor mégis, legyen egy egyedi csak rá jellemző stílusa, ami sokaknak tetszik, és ami mások számára is követendővé válik: személy szerint, én nem gondoltam volta magamról, hogy külön stílusom lenne. Amíg egyszer a középiskolában oda nem jött hozzám egy nálam fiatalabb, az alattunk lévő évfolyamba járó leányzó, és be nem vallotta csillogó szemekkel, hogy ő rendkívül csodálja, és követendő példának tartja az én öltözködési szokásaimat. Akkor döntöttem el, hogy nem feltétlenül fogok én megváltozni és minden divatos göncöt rögtön megvenni. Ugyanis ezek a rafinált és kreatív kombinációk és lehetnek díjnyertesek, és csinosak, ráadásul a pénztárcánk számára is sokkal kedvezőbbek.
Ugyanakkor állítom, habár-egy nőnek különösen- nagyon fontos, hogy mit visel, és hogyan öltözködik, nem a ruha teszi az embert. Természetesen fontos, hogy jól érezzük magunkat és esetleg akár egy ruhadarab miatt nagyobb legyen az önbizalmunk, de ezt nem tekinthetjük személyiségünk alapjának. Ezt leszámítva én –és szerintem ezzel többi kedves nőtársam is így van- továbbra is a megszokott tanácstalansággal fogok péntek esténként a tükör elé állni és ugyanazzal a csalódással fogom állítani azt amitől a férfiak a falra másznak:”nincs egy göncöm se”.
Írta: Borbála Aczél
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése