Őszintén szólva kedvelem az ilyen jellegű filmeket. Az elején a dús komor, majd vígjáték, és a romantikus szerelmi történet, ezek után egy kis dráma, majd a hiányozhatatlan Happy End. Minden romantikus-vígjáték ilyen. Mégis szeretjük őket. Mikor megnéztem a filmet, utána kellett néznem kicsit (rossz szokás). Nem szeretik a kritikusok ezt a filmet. Ha az a dolgunk, hogy leszóljuk a filmeket, hol marad az öröm a munkában, és ha minden filmet lekritizálunk, vajon tudjuk még a párunkkal a Valentin napon élvezni az ilyen filmeket? De ez egy komoly kérdés és választ szeretnék. Ha a kritikusnak van egy bájos felesége, vele beül egy filmre, amit már lekritizált? Most azonban megint eltértem a témától, elnézést. Szóval, Hétmérföldes szerelem.A történet alapja kissé lehet közhely is. Két szerencsétlen ember, akik életük egy mélypontján egymásra találnak és megtalálják a másikban a fényt az életükben. Biztosra veszem, hogy minden kedves olvasóm (30 év alattiak, és elnézést a korosztályokért) élt már távkapcsolatban. Az internet a telefon, és egyéb fantasztikus dolog világában élünk. Ami lehetővé teszik akár a kamaszoknak is, hogy neten ismerkedjenek és kipróbálhassák a szerelem szívfájdalmait. Valahol ezt éljük újra a film közben. A régi szerelmünket idézzük fel és a vele járó gondokat. A történetben Garrett (Justin Long) egy lemezkiadónál dolgozó elcsépelt pasi, míg Erin (Drew Barrymore) egy újságnál dolgozó 30-as egyetemistát alakít. Egyikük élete sem vidám, és hasonló az életvitelük is. Vannak ellentétek a két személy közt ami szül egy fura varázst az ő szerelmüknek, de mégis tudjuk mi fog történni. Mint egy jó vígjátékból itt sem hiányozhatnak a komikus figurák. Azt hiszem őket Garret barátai Dann és Ruth személyesítenek meg (Charlie Day ésDanielle Mckee). Justin Long és Drew Barrymore ha jól hallottam az életben is egy párt alkotnak (vagy alkottak), innen nézve valahol nem meglepő a szerep, másfelől kicsit mégis. Megjegyzem Barrymore-t már sok filmben el tudnám képzelni, hiszen láttam is számosban. Ám Justin Long, nehezebb falat volt. Mikor tudod, hogy ismerős valahonnan, de rá nem jössz honnan. Kiderült, számomra talán az Alvin és a Mókusok-ból volt olyan ismerős, de játszott a Die Hard 4.0 vagy az Aki bújt, aki nem című filmekben is, csakhogy pár nagyobbat említsek. A szereplők kicsit néhol talán érdesek, de rentkívül szórakoztatóak is tudnak lenni. A pillanatot pedig, amikor valaki megérti milyen szeretni a másikat tiszta szívből, talán már be sem kell mutatnom. Ez egy kedves, aranyos közhely. A film megnézhető, de nem többször. És mivel épeszű ember nem olvas filmnézés előtt kritikát (bár különben miért lennének), remélem nektek is tetszett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése