
Nem mindennapi kiállítás nyílik egy hét múlva, január 24-én az Ernst Múzeumban! Mintegy negyven képzőművész olyan munkáját láthatja a hazai közönség, amelynek témája az emberi arc ábrázolhatósága. A kiállítók között számos nemzetközi sztár is található, így például a XX. század egyik legjelentősebb képzőművészeként tisztelt német
Joseph Beuys, a francia kortárs művészet doyenje,
Christian Boltanski, a két, túlzás nélkül klasszikusnak számító brit alkotó,
Gilbert and George vagy az amerikai
Cindy Sherman. Jó néhány magyar művész is szerepel a tárlaton – köztük
Erdély Miklós, Fehér László, Hajas Tibor, Kelemen Károly és Maurer Dóra. A Tükör által homályosan – Arcok tegnap és ma című kiállításra húsznál is több helyről érkeztek művek a budapesti Ernst Múzeumba – többek között Amszterdamból, Bécsből, Berlinből, Bernből, Düsseldorfból, Kolozsvárról és Párizsból. A január 24-én este nyíló tárlat április 7-ig tekinthető meg.