Az ultra vékony LCD OLED

Korábban már több hasonló megoldás is született, az LG például már 2007-ben bemutatta A4-es méretű megoldását, amelyet elsősorbane-papírokban szerettek volna használni – a gyártás nehézségei, valamint a magasköltségek miatt azonban mindezidáig nem lett kereskedelmi termék aprototípusból. A japánok által most kifejlesztett eljárás alapját nem meglepőmódon ezúttal is egy speciális műanyag jelenti, amelyet az eddig használtüveglapok helyett az LCD panelek alapjaként lehet használni.
A Technology Research Association for Advanced Display Materials nevű szervezet, amelynektagja többek között a Sharp és a Hitachi is, egy prototípust is bemutatott,amely 3,5 colos méretű és csupán 0,49 mm vastag. Persze a vékonyság nem jelentiazt, hogy az eljárással az OLED-ekhez hasonló vékonyságú LCD-panelekelőállítására nyílna lehetőség, hiszen az LCD-k vastagságát már most isleginkább a háttérvilágítás elosztásáról gondoskodó diffúzor határozza meg. A fejlesztés ennek ellenére érdekes, hiszen azt jelentheti, hogy a panelekelőállítása a korábbinál kevesebb károsanyag-kibocsátás mellett történhet meg,valamint a fogyasztási adatok is kedvezőbben alakulhatnak.
Arról viszont nincs hír, hogy a vékony panelmennyire képes elzárni például a fény útját, illetve az sem ismert, hogy az újtechnológiával készült panelek esetében mennyi a szivárgó fény mennyisége –pedig ez két olyan adat, amely a majdani panelek képminőségét erősenmeghatározhatja. A technológián minden esetre még sokat kell csiszolni, mertamint azt a szerveztenél is beismerték, a betekintési szög egyelőre gyenge, ígya hajlított panel esetében a színek torzulása figyelhető meg, éppen úgy, mintmanapság egy TN paneles TFT monitor esetében.
Egyelőre az is kérdéses, hogy a hajlékony LCD-tlátjuk-e majd valaha tévében. Bár kétségtelen, hogy az ötlet nagyon jólhangzik, abba azért érdemes belegondolni, hogy a gyakorlatban szükség van-ebármilyen módon meghajlított tévére. A mozikban a vetítővászon valóban homorú,de ne feledjük, hogy a képátló akár 40-50 méteres is lehet, így ennek ottvalóban van értelme – egy két méteres tévé esetében viszont aligha. Szerintünka hajlékony LCD sokkal inkább elképzelhető kisméretű eszközökben, például MP3lejátszókban. Annyi biztos, hogy legalább 2012-ig várni kell arra, hogymindez kiderüljön, ugyanis a mérnökök szerint, még legalább két évet kell várniahhoz, hogy a panel sorozatgyártásán elkezdhessenek gondolkodni.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...