Rango

Ez egy mese, ami ma valahol átmenetet képez az aranyos szolid, és a vérbeli modern mesék között. Őszintén szólva arra döbbentem rá, hogy egy meséről nem lehet kritikát írni. Az eredeti hangot hiszen úgysem halljuk, a színészi játék pedig csupán csak "bábjáték", a szereplők nem hogy nem igaziak, de a képzeletben is csak erre a 107 percre születtek meg. Nos ami először beugrott az a félszemű volt. Rossz párosítás tudom, de az volt a legutóbbi western amit láttam. Nos ettől viszont nem szabad sokat várni. Egy furcsa világ ez azonban, hiszen itt a kisállatoknak is van mindenük, de létezik a nagyvilág is. Mindenki ért mindenkit, de senki nem elég okos, hogy megértse a lényeget. Tulajdonképpen felnőtt szemmel nézve, igenis nézhető mese. A gyermek élvezni fogja a színek és zenék miatt. De ne vegyék meg a gyereknek, hiszen hamar ráunnánk a megannyi szállóigének szánt mondatra. Amiből valóban sok van... A történet szerint, egy teljesen átlagos terráriumi gyík esik áldozatául a véletleneknek. Kiesik a megszokott (unalmas, céltalan, jövő és életkép nélküli) életéből, és belekeveredik a nagy üres sivatagba. Már az elején találkozik azzal, aki felteszi neki a titokzatos nagy kérdéseket, amit nem mellesleg az egész mese során hajtogat nekünk a főszereplő. Miután rábeszélték, eldönti, hogy nekivág a sivatagnak, és hőssé válik. Belebotlik a Por nevű kisvárosba és népességébe. Megpróbál beolvadni, mint azt jó kaméleonhoz híven szeretné, de nem is olyan egyszerű ez. Végülis beleesik egy, a saját képzelete által szült világba, aminek ő maga a főszereplője. Az elejétől kezdve kíséri történetünket pár zenész, akik nem túl vagányan próbálnak szerencsétlenül vicceket fabrikálni főhősünk sorsáról. Nagy távlatokban így megy ez. És most idézhetnék a megannyi szállóigéből, de inkább nézze meg aki szereti az animációkat, tetszeni fog ez az aranyos kis hazugság.