Múzsák és szentek - Újabb könyvtárlat az OSZK-ban

Az Országos Széchényi Könyvtárban hosszú ideje, havonta kerül megrendezésre egy-egy KönyvTÁRlat, amelyek mind-mind különböző témákat ölelnek fel. Legközelebb március 8-án, nem véletlenül a hölgyek ünnepén, múzsákról és szentekről hallgathatunk meg két előadót.
A márciusi KönyvTÁRlattal kapcsolódnak az országos Mindenütt nő! című programsorozathoz, mely azért született, hogy három napon át nőkről szóló, a nők problémáival foglalkozó, női alkotókat bemutató programokat láthassanak az érdeklődők Budapesten és országszerte.
Az előadások révén egy kis betekintést kaphatunk a párizsi irodalmi élet pezsgésébe, a különféle szalonok és kávéházak jellemző társaságába, szokásaiba.
Az egyik előadó E. Csorba Csilla, aki a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, és ezúttal Az igazi Léda címmű eszmefuttatását hallgathatjuk meg.
Az elmúlt években felerősödött az érdeklődés az írók és művészek múzsái, alkotótársak, elfojtott vagy megélt önmegvalósító törekvései iránt. A nők szerepét számba venni Ady mindennapjaiban nem kis feladat. A két meghatározó személyiség Léda (Brüll Adél) és Csiszka (Boncza Berta) voltak. A legenda és a valóság feltárása mind a mai napig izgatja a kutatókat és az olvasókat is. Léda alakját, személyiségét, életviszonyait férjéhez, Diósy Ödönhöz és szerelméhez, Ady Endréhez fűződő kapcsolatán keresztül vizsgálja visszaemlékezések és dokumentumok segítségével, belehelyezve őt a XX.század eleji általános nőkép, megítélés kontextusába.
Aztán Hegyi Katalin fog előadást tartani A könnyek asszonya címmel.
Élete lehetne nyitott könyv is, mégis tele van megfejthetetlen titokkal. A versek, melyeknek múzsája volt, mindent elmondanak róla. De kiről? Lédáról? A valóságos személyről? Vagy arról az asszonyról, akit Ady Endre felemelt a hétköznapiságból a csodált halhatatlanok közé?
A KönyvTárlat programjait minden alkalommal a témához illeszkedő koncertek teszik teljessé, most sem lesz ez másként: Myrtill és a Swinguistique tart majd egy igazán színvonalasnak ígérkező koncertet. Emellett most sem maradhat el a kamarakiállítás, mely ezúttal is a könyvtár kincseiből mutat be néhányat: ezúttal igazi fotó ritkaságokat és 1. kiadásokat találhatunk majd a kiállítótérben.
A rendezvény 16 és 19 óra között kerül megrendezésre.
A programhoz, hamarosan facebook esemény készül, melyre jelentkezni lehet a Mister in Budapest facebook oldalán
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...