Heineken Balaton Sound 2011

Hamarosan kezdetét veszi az idei nyár talán legjobban várt szabadtéri rendezvénye a Heineken Balaton Sound, a hagyományokhoz hűen Zamárdiban rendezik meg, a 2011. július 7-től 10-ig tartó fesztivált. A rendezvényen különböző stílusú előadók fellépéseit élvezheti a nagy közönség, olyan nevek szerepelnek a fellépők listáján, mint például az egyik legkedveltebb holland dj Tiesto aki a fesztivál nyitónapján lép majd színpadra. A dj-k sora Tiestóval természetesen nem ér véget, a nagyszínpad előadói közül kiemelkedik mindannyiunk közös kedvence David Guetta, akitől majd bizonyára hallhatjuk a 2009-es év nagy slágerét a Sexy chicket is. Az első napon fellép még többek között Snoop Dogg, Axwell, és Dj Krush, a második napon színpadra lép a Grace kelly előadója Mika, a Big Boi of Outkast, majd Ricardo Villalobos hogy csak néhány nevet említsek a számtalan fellépő mellett. A további 2 napon fellép még a Underworld, Armin Van Buuren, David Guetta és még számtalan előadó, zenekar illetve dj.

A Balaton Soundon sem használhatsz készpénzt, itt is a hivatalos fizetőeszköz a fesztiválkártya, amely megkönnyíti a fizetést, a fesztivált területén, így több időd marad élvezni a bulit. A fesztiválkártyát akár egy menő fesztiválórával is megvásárolhatsz.

Az idén már percalapú jegyek is kaphatóak az idei fesztiválokon, jelen esetben az ötödik Balaton Soundon, amelyet a helyszínen lehet megváltani. A percalapú jegyeket elsősorban azoknak ajánlom, akik nem szeretnének egy egész napot eltölteni a fesztiválon, csak egy-egy koncertre kíváncsiak, hiszen a jegy lényege hogy a fesztiválozók csak annyit fizetnek a jegyért amennyi időt a fesztivál területén töltenek. Véleményem szerint ez egy praktikus megoldás a bulizni vágyók számára. A percalapú jegyeket a következő módon tudod elérni a mobilodról: 
  1. Az általad kiválasztott fesztivál napján csak el kell küldened a "sound" szót SMS-ben a mobilszolgáltatód előhívójának kiválasztásával a +36-30/20/70-810-9998-as /EME ügyfelek a +36303444390-es / telefonszámra, melyre válasz üzenetben kapsz egy üzenetet a kérés visszaigazolásáról. 
  2. Az OK szót válasz SMS-ben küldd vissza a válasz megerősítésként! 
  3. A karszalagodat a helyszínen, a bejáratnál kijelölt helyen a tranzakciós kódod bemutatásával veheted át!

Elővételben 13500 Ft értékben lehetett vásárolni napijegyet, a helyszínen vásárolható napijegyek ára viszont 15000 Ft-ba kerül, a 4 napos bérlet ára 32900 Ft, a helyszínen vásárolt bérlet ára pedig 35000 Ft.
A kempingezni vágyók számára a kempingjegy 1500 Ft, a Kempingben csak a Heineken Balaton Sound Kemping Jeggyel plusz Bérlettel vagy a Kempingben való tartózkodás idejére szólóan érvényes Heineken Balaton Sound Napijeggyel rendelkező Látogatók kempingezhetnek, továbbá sátrazási és tusolási helyet is biztosítanak, a látogatók számára. VIP napi jegy ára 25000 Ft, a VIP 4 napos bérlet ára pedig 60000 Ft-ba kerül, a VIP jegyekkel, és bérletekkel kapcsolatos információkról már olvashattatok a Volt fesztiválos bejegyzésben. A jegyeket megvásárolhatjátok a helyszínen kijelölt konténereknél.

Fontos tudnivaló, hogy alkoholos italt semmilyen mennyiségben nem szabad bevinni a fesztivál területérre, maximum egy karton cigarettát vihetnek magukkal a látogatók! Az ilyen jellegű termékeket a bejáratnál elkobozzák az ott tartózkodóktól. Továbbá ha strandolni támad kedved a Balatonban, kizárólag saját felelősségre nappal, alkoholos befolyásoltságtól mentes állapotban, a szabályok betartása mellett szabad fürdeni.
A Balaton Sound a nyár egyik legnagyobb bulija tehát, aki egy hatalmas balatoni partira vágyik annak egy felejthetetlen élményben lesz része.

Jó bulit minden kedves részvevőnek!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...