Nickelback Hear and Now

November 21.-én jelenik meg az új lemez. Több platina lemezes együttes 2012-ben világkörüli turnéra indul a lemez népszerűsítésére, aminek helyszíneit hamarosan bejelentik. Az album producere maga a zenekar volt, a felvételek a vancouver-i Mountain View Studios-ban készültek. A Hear and Now album a hetedik stúdiólemeze az együttesnek a Black Horse album óta. Volt olyan, aki azt mondta az együttesről, hogy nem érti, hogy tudnak olyan dalokat írni ami tömegeket sőt országokat tud megmozgatni vagy emberek millióit megérinteni. És ismét nagyot alkotott ez az együttes. A Nickelback az évek során több mint 50 millió albumot adott el, 2001-ben egyik debütáló számukkal jelentek meg a „How You Remind”-del, és azóta 18 darab kislemezzel folytatták sikerüket a slágerlistákon.
“Négy fickó vagyunk, akik imádnak zenélni, úgy ahogy az nekünk is tetszik” – meséli a frontember Chad Kroeger. – “Megvoltak az elképzeléseink, amikor beléptünk a stúdióba, és meg is valósítottuk őket. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, és alig várjuk, hogy bemutassuk a rajongóinknak!”


Az együttesről kicsinyke információ:
1995-ben alapított Grammy díjra jelőlt Canadai Rock zenekar Hannából.


Tagjai:

  • Chad Kroeger 
  • Mike Kroeger
  • Ryan Peake , 
  • és akkori dobosuk Brandon Kroeger

Grammy díjra 2008-ban jelölték a legjobb Hard Rock bandaként. Mostanában a Nickelback a legsikeresebb Canadai együttes, világszerte 27 millió CD eladással. Nevüket egy canadai ötcentesről kapták (nickrel), amit Mike Kroeger gyakran adott vissza akkori munkahelyén (Starbucks) a vendégeknek…A következő szavak kíséretében: „here's your nickel back”.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...