Rihanna Magyarországon!

A Barbadosai szépség, Rihanna, a világ egyik legizgalmasabb és legtehetségesebb előadója. Végre a magyar rajongók is élőben láthatják kedvencüket, az elmúlt évek egyik legnagyobb női sztárját Budapesten! A világsztár olyan művészekkel dolgozott már együtt, mint például: Jay-Z-vel, Kanye West-tel, Maroon5-val, és Eminem-el.
Az énekesnő debütáló albuma, a Music of the Sun 2005-ben jelent meg, az első kislemeze a Pon de Replay volt. A dal elérte a 2. helyet a Billboard Hot 100 slágerlistán, és további érdekessége hogy a számot maga Riri írta. Ez után nem meglepően belopta magát az amerikaiak szívébe, majd sorban hódította meg többi kontinens zenei világát, köztük minket, magyarokat is. És épp ezért várjuk mindannyian 2011. december 8-át, ekkor ugyanis Rihanna nálunk koncertezik, a Budapest, Papp László Sportarénában. Rihanna a Loud című lemezt bemutató turnéja során szeptemberben kezdi európai koncertjeit, a december 8-i budapesti időpont előtt Nagy-Britanniában, utána Portugáliában lép fel. Különböző típusú jegyeket tudtok vásárolni, tudtok VIP jegyeket, álló,illetve ülő jegyeket is lehet rendelni, a következő oldalakon: Eventim.hu, Premieriroda.hu. A jegy vásárlással siessetek, mert nagyon gyorsan elfogynak a jegyek, amikor ekkora világsztár látogat kishazánkba, sőt van olyan hely ahol már el is fogytak. Biztos vagyok benne, hogy az amerikai énekesnő nemcsak fantasztikus show-jával kerül majd a bulvárlapok címlakjára a koncert után, de megjelenésével is felhívja magára figyelmet Különleges öltözködési stílusával, és gyakran változó frizurájával, ez nem jelent majd gondot neki. Rihanna nem csak kiváló művész, hanem divat ikon is, fiatalok milliói követik az ő egyéni stílusát, és próbálják utánozni kiváló mozgását. A fergeteges bulin, Csillogásból, és meghökkentő fellépő ruhákból nem lesz hiány, és persze azokból a slágerekből sem, amelyeket egy világ dúdol.
Jó bulit a koncertre látogatóknak!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...