A Sony egyik legnagyobb dobása kétségkívül az új PlayStation Vita. Az elődeihez mérten a paraméterek és a várható játékfelhozatal miatt az utód sem fog elmaradni sőt jóval túl is szárnyalja még árban is az őseit. A hordozhatósága és a hatalmas erő ami benne rejlik, ad egy igazán nagy játék élményt bárhol ahol bekapcsolod. A képi megjelenítésén sokat javítottak mivel rendelkezik egy 5"-os OLED kijelzővel ami gyönyörű élénk és tiszta 3D-s képet ad. A belsejében pedig található egy 4 magos ARM Cortex-A9 MPCore processzor ami hihetetlen sebességet kölcsönöz a gépnek, de még ezt tetőzi az 512MB RAM. A PS Vita egy feltöltéssel 3-5 óra játékot tesz lehetővé. Ez filmnézés esetén 5 óra, míg zenehallgatás céljára 9 órán át használhatjuk. Az irányítást is jól megoldották meg pluszba még adtak két analóg kart hogy a lehető legkényelmesebb legyen a kezelése a PS Vita-nak.
A rávaló játékok már most is nagy számban fellelhetők sokféle műfajban, sőt még a régebbi psp konzolok játékai is kompatibilisek a géppel (kivétel az első generáció). A játékokban még az eddig elért eredményeink sem vésznek kárba gép váltásakor mert a rajta megtalálható Near segítségével megmarad az eddig felhalmozott trófea gyűjtemény. A PlayStation Vita előtt egy ígéretes jövő áll. A piacon két változat elérhető, a wifi-vel rendelkező ami 70.000-80.000 Ft, valamint a 3G/wifi-vel felszerelt ami viszont 85.000-95.000 Ft körül áron található. Megjelenés Február 22-én, de már egy ideje előrendelhető az üzletek többségében.

Összegző
- Platform neve: PlayStation Vita
- Modellszám: PCH-1000 series
- CPU: ARM(R) Cortex(TM)-A9 MPcore (4 core)
- GPU: SGX543MP4+
- Külső méretei: kb. 182.0 x 18.6 x 83.5mm (szélesség x magasság x mélység)
- képernyő: 5 hüvelyk (16:9), 960 x 544, 16 millió szín, OLED (Touch screen) Multi touch (kapacitív)
- Memória: 512MB
- VRAM: 128MB
- Hátsó érintőpanel: Multi touch pad (kapacitív)
- Kamera: első, hátsó
- Frame rate: 120fps@320x240(QVGA), 60fps@640x480(VGA)
- Felbontás: Up to 640x480(VGA)
- Hang: beépített stereo hangszóró, beépített mikrofon
- Szenzorok: hat irányú mozgás érzékelő rendszer (három tengelyű gyroscope,három tengelyű gyorsulásmérő), három tengelyű elektronikus iránytű
- Helymeghatározás: beépített GPS (3G/Wi-Fi), Wi-Fi
- Gombok/kapcsolók
- PS gomb
- Power gomb
- irány gombok (fel/le/jobbra/balra)
- akció gombok (háromszög, négyzet, X, kör)
- váll gombok (jobb/bal)
- jobb analóg kar, bal analóg kar
- START gomb, SELECT gomb
- hangerő szabályzók (+/-)
- Wireless kommunikáció:
- Mobil hálózati kapcsolat (3G/Wi-Fi)
- IEEE 802.11b/g/n (n = 1x1)(Wi-Fi) (Infrastructure/Ad-hoc)
- Bluetooth(R) 2.1+EDR (A2DP/AVRCP/HSP)
- Bővítőhelyek/Portok:
- PlayStation Vita kártya hely
- Memóriakártya hely
- SIM kártya hely (3G/Wi-Fi)
- Multi-use port (USB adat kommunikáció, DC IN, Audio, Serial adatkommunikáció), fülhallgató csatlakozó (Sztereo mini jack)
- Kiegészítő port
- Áramellátás: beépített Lithium-ion akkumulátor, AC adapter
- Támogatott zeneformátumok: MP3 MPEG-1/2 Audio Layer 3, MP4 (MPEG-4 AAC)
- AV tartalom: WAVE (Linear PCM)
- Videó formátumok: MPEG-4 Simple Profile (AAC), H.264/MPEG-4 AVC, High/Main/Baseline Profile (AAC)
- Képek: JPEG (Exif 2.2.1), TIFF, BMP, GIF, PNG
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése