Kellékfeleség

Tipikus Adam Sandler film. Egy komikus, akinek az a dolga, hogy megnevettessen minket. Nagyon jól csinálja. A Kellékfeleség tele van az ő kellemes néha kicsit fa humorával, amin mindig jókat kacagunk. Természetesen ma már komédia egyre ritkábban születik szerelmi alapok nélkül, így a hölgy és az ő ura is szívesen ülnek be a filmre. Most nem is tudnék sok újat mondani a szereplők személyéről, de azért belekezdek.

A helyzet az, hogy a jellemek a szereplőkhöz csatoltan nem sokat változnak. Jennifer Aniston végre ismét a Jóbarátokból ismert magabiztos erős, ám humorral fűszerezett, nem túl tökéletes, de a végén mindig gyöngyszemnek bizonyuló hölgyet alakítja. Itt talán megmosolyogjuk és belátjuk, még mindig képes megnevettetni minket, akármennyire is anyuka már mindannyiunknak. Mondjuk itt be is jelenthetném a két gyermekét, akik nem is tudom igazából mennyire próbálnak humorosak lenni, nem nagyon azok. A lánya egy mindig szerepet játszó (inkább túljátszó) színésznőjelölt, aki az érettebb gyermek. Mellette a kissrác, aki kulcsszereplő a történet szerint, hiszen neki köszönhetően jut el mindenki oda, ahol az események a csúcspontjára érnek. Megemlítik érdekes módon Nicole Kidman-t is aki talán annyira nem is játszik fontos szerepet, mint a kellékfeleség egy régi idegesítő barátnőjét. Az egész történet elindítója Palmer (Brooklyn Decker) aki megtestesíti a gondoskodó bomba nőt, akiért főszereplőnk képes lehazudni a holdat is, hogy elnyerje kezét.

A történet szerint Danny, a plasztikai sebész egy trükként használja a régóta őrizgetett jegygyűrűjét, amit a régmúltjában megtörtént majdnem esküvő után tartott meg. Az elején kiderül mi is az oka, hogy megtartotta, hiszen csak úgy vonzza a női bizalmat. Ezzel az erővel felruházva megvédi viselőjét a tartós kapcsolatoktól, biztosítja, hogy mindig legyen oka otthagyni a nőt reggel és senkinek sem esik bántódása. Ám ez lesz a veszte is, amikor találkozik élete nőjével és annak nem nagyon tetszik a jelkép. Nem is kell mást tenni, mint megkérni a legközelebbi nőt, hogy hazudja azt a családjával, hogy ők az ő ex-családja. Viszont a tökéletlen füllentésből egy hatalmas családi út kerekedik, ami nem várt fordulatokat hoz főszereplőnk életébe ... Irány Hawaaii. 

A film szórakoztató, és csak a felétől látjuk a végkimenetelt. Nem tudok sokat mondani róla, hiszen a poénoknak köszönhetően, talán azt érezzük ismerjük a szereplőket, és mintha már a történet is ismerősen csengene. Meg kell még említenem, hogy a filmzenéknél az egyik szemünk sír a másik nevet. Őszintén szólva inkább nevethetünk, hiszen jól ismert dallamok csendülnek fel, amiknek mind ismerjük a szövegét, sírni legfeljebb az újdonságok hiányában sírhatunk. Mindenesetre jó volt megnézni, és csak ajánlani tudom, ha valaki egy valóban jó filmre vágyik, humorral és szerelemmel egyaránt. Jó szórakozást.