Hetvenéves korában elhunyt Albert Flórián

Ma hajnalban életének 71. évében elhunyt idősebb Albert Flórián, a Nemzet Sportolója (2004-től), az egyetlen magyar aranylabdás (1967-ben kapta meg a France Football elismerését).


Albert Hercegszántón született és 1958-tól, 16 éven keresztül szerepelt a Ferencvárosban. Négy bajnokságot, egy kupát nyert, valamint 1965-ben az UEFA-kupa jogelődjét, a Vásárvárosok Kupáját (VVK) Torinóban, a Juventus ellen. 537 mérkőzésen 383 gólt szerzett zöld-fehérben, háromszor lett magyar gólkirály.

1959 és 1974 között 75 válogatott mérkőzésen 31 gólt szerzett. Pályafutása 1969-ben egy koppenhágai EB-selejtezőn tört meg, ahol súlyos sérülést szenvedett. Nélküle nem jutott ki a magyar válogatott az 1970-es labdarúgó vb-re, ráadásul formába már igazán sohasem lendült. Az 1962-es vb társgólkirálya volt 4 találattal. Eb-3. 1964-ben, Eb-4. 1972-ben; vb-negyeddöntős 1962-ben és 1966-ban a magyar válogatottal. 1960-ban Rómában olimpiai bronzérmet is szerzett.

Albert 1974-től a Ferencvárosban dolgozott, 2001 óta a klub tiszteletbeli elnöke. A klub örökös bajnoka. Állami kitüntetést kapott 1994-ben és idén augusztus 20-án. Hercegszántó és Budapest díszpolgára megélte még, amikor 2007. december 21-én róla nevezték el az Üllői úti stadiont, melyet a következő években fognak felújítani.

Másfél hete szállították Albert Flóriánt kórházba, koszorúér-műtétje sikeres volt ugyan, mégsem tudni, mi volt a halál pontos oka. Id. Albert Flóriánt az FTC saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek. Gyászolja őt felesége, két gyermeke és unokái, valamint az egész Fradi-család. Nyugodjék békében!

(Forrás: MTI, ftc.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...