A logó, ami már a múlttá fog válni... "A Windows egy ablak, akkor miért zászló a jele?" |
.A Windows rendszerek szabványos felületet nyújtanak, mely legördülő menükre, ablakokra és egy mutatóeszközre, például egérre alapszik. A könnyen kezelhetősége, valamint a „minden egyben”-filozófiája (a számos beépített böngésző, médialejátszó stb. alkalmazás), amely leveszi a felhasználó válláról a telepítés, fenntartás kezelés terheit, és biztosítja a számítógép széles körű használatát az informatikában járatlan felhasználók számára is. A kezdeti verziók a kényelmet és a teljesítményt tartották szem előtt a biztonsággal szemben. Ezeknek a verzióknak nem volt szofisztikált jogosultsági rendszere. Majd később a (Windows NT, Windows 2000, Windows XP, Windows Vista) már olyan architektúrával és biztonsági rendszerrel rendelkeznek, amely összemérhető a bevált Unix jellegű rendszerekkel (Linux+GNU, BSD). Az Unixot egyetemi- és kutatói környezetben hasonló környezetre gondolva fejlesztették és csak a 90-es évek nagy változása, hogy a felhasználói tábor túlnőtt ezen a birodalmon, addig a Windows-t mindig is mindenkinek tervezték, azaz nem csak az elérhető számítógépek képességeit vették figyelembe, hanem a kiszolgálandó felhasználókét is.
A Windows első verzióját 1985-ban jelent meg. A Windows 1.0 nem volt teljes értékű operációs rendszer, hanem valójában a DOS egyfajta kibővítése, és így annak gyengeségeit és korlátait is örökölte.
A Windows 2.0 már kihasználta az Intel 286-os processzorának számítási képességeit. A fejlődő grafikus megjelenítés lehetővé tette egymást átfedő programablakok kirajzolását is. A felhasználók testre is szabhatták a grafikus környezetet, és egyes műveletekhez billentyűkombinációkat is rendelhettek.
1990: Windows 3.0
A Microsoft 1990. májusában bocsátotta útjára a Windows 3.0-ás verzióját. Az új Windows platform támogatta a 16 színt megjeleníteni képes videókártyákat. Az ablakkezelő rendszer Intel 386-os, vagy újabb processzort igényelt, futtatásához a DOS legalább 3.1-es változata, 2 MB fizikai memória és 8 MB merevlemez-tárhely volt szükséges.A forgalomba hozott 3.0 verzió minden addigi szoftvereladási rekordot megdöntött: két év alatt mintegy 10 millió példányban kelt el.
A Microsoft Windows 95, 1995 augusztusában jelent meg, és a forgalomba hozatal első négy napján egy millió példányban fogyott el. A Start gomb, illetve a Start menü, mint a grafikus felhasználói felület új eleme a Windows 95-ben jelent meg először. Teljes 32 bites felépítésének köszönhetően gyorsabb és megbízhatóbb működést tesz lehetővé. A Plug&Play szolgáltatásnak köszönhetően felismeri a gépünkben lévő hardverelemeket és megkönnyíti a később beépítendő alkatrészek konfigurálását is. A Windows lehetővé teszi az Internethez való egyszerű csatlakozást, a Web böngészését és az elektronikus levelezést.
A Microsoft 1998. júniusában bocsátotta útjára új operációs rendszerét, a javarészt Windows 95 alapokra épülő Windows 98-at. Jelentősen bővült a támogatott hardverek köre (DVD lemezek kezelése, USB eszközök, AGP-t használó videókártyák, vagy az Intel Pentium processzorok MMX utasításkészlete), a nagy tárolókapacitású merevlemezek kihasználására a 2 GB-nál nagyobb partíciókon a FAT32 fájlrendszert is használhattuk, a Windows-t képessé tették több monitor kezelésére, és az Internet Explorer-t integrálták az operációs rendszerbe (Active Desktop).A Windows 98 volt a Microsoft első olyan operációs rendszere, melynek tervezésekor kifejezetten az otthoni felhasználók igényeit vették figyelembe (pl. játékok, multimédia alkalmazások, az internet használatának megkönnyítése, stb.).
A Windows 2000 operációs rendszer 2000. év februárjában jelent meg. A Windows 2000 szerver (Server, Advanced Server, Datacenter Server) és munkaállomás (Professional) változatban kapható. A Windows NT technológiára épülő operációsrendszer-család a Windows 98 továbbfejlesztett, könnyen kezelhető felhasználói felületét, integrált Internetes funkciókat (webböngésző, levelezőprogram) tartalmaz, stabilitása a korábbi Windows verziókhoz képest jelentősen nőtt. Továbbfejlesztett biztonsági megoldásai a Windows NT operációs rendszer eszközein alapul, ami lehetővé teszi a felhasználók és a rendszergazdák számára, hogy kiválasszák a hozzáférés-vezérlés megfelelő szintjét. A Windows 2000 megbízható alapja volt a Microsoft következő generációs operációs rendszerének a Windows XP-nek.
A Windows XP a Windows 2000 továbbfejlesztett programkódjára épül, az otthoni és az üzleti felhasználók számára különböző verziókat kínálva: ezek a Home Edition és a Professional. A Windows XP új külsőt kapott. A gyakori feladatok végrehajtása egyszerűbbé vált, és új vizuális segédelemek segítenek a számítógép használatában. A Windows XP új képi stílusokat és témákat tartalmaz, amelyek jól látható, 24 bites színezésű ikonokat, illetve adott feladatokhoz jól társítható egyedi színeket alkalmaznak. Az új típusú Start menü alkalmazkodik a felhasználó munkavégzéséhez. Majd megjelenése óta három nagyobb javításon (SP1, SP2 és SP3) esett át. A Windows XP-nek megjelent egy 64-bites verziója is. Microsoft egyik legsikeresebb operációs rendszerének tekinthető.
A hosszú halasztások után 2007-ben piacra dobott Windows Vista rendszer stabilabbnak és biztonságosabbnak mondható az eddigieknél. A szoftvergyártók a cégeknek szánt funkciógazdag és a háztartásoknak szánt szép rendszereket egyre inkább összemossák, így elég gépigényes rendszerek születnek. 2008 tavaszán erre az operációs rendszerre is adtak ki Service Pack-et, ennek telepítése mindenképp ajánlott. A Windows Vista rendszert a szakemberek, valamint a felhasználók többsége a Microsoft egyik legkiábrándítóbb Windows családjának ítélte. Az XP-hez képest meglehetősen leromlott rendszerigény/teljesítmény arány, s emellett az XP rendszerrel való (in)kompatibilitási gondok is bosszantották az asztali számítógépek tulajdonosait.
A Windows Vista a korábbi Windows verziókhoz hasonlóan több, különböző képességű és árú változatban kapható, a Starter kivételével 32 és 64 bites változatokban:
-Windows Vista Starter
-Windows Vista Home Basic
-Windows Vista Home Premium
-Windows Vista Business
-Windows Vista Enterprise
-Windows Vista Ultimate
A Windows 7 megjelenése 2009 októberében volt. A rendszer rengeteg újítással, új Grafikus felhasználói felületel büszkélkedhet, és teljesítményét tekintve is előnyös az otthoni számítógéphasználók szempontjából. A Windows 7-tel kompatibilis programok listája nagyra sikeredett a felhasználók örömére.
Több féle verziói:
-Starter - Kezdetleges, Aero megjelenítés nélküli OS
-Home Basic - Otthoni alap OS, néhány Aero szolgáltatással
-Home Premium - Teljes körű Aero szolgáltatás
-Professional - A Home Premium minden szolgáltatásával rendelkezik, és néhány Windows Server elemmel is
-Enterprise - Nagyvállalatoknak, szintén több szerver elemmel. Boltokban nem kapható, vállalatok előrendeléssel vehetik igénybe
-Ultimate - Minden Aero szolgáltatás, több szerver elem
(Több ismert cég kijelentése szerint a Windows 7 egy álruhába öltöztetett Vista, melyet kicsit feljavítottak, használhatóbbá tették.)
A Windows 8 amelyet egészen új alapokon terveznek létrehozni; a béta-verziója 2011 szeptemberében már megjelent, nyilvános kiadása 2012 körül várható.A fejesztők nagy hangsúlyt fektetnek a Windows 8 biztonságossá tételére is, a tervek szerint az új kód eleve ki fogja zárni a puffer-túlcsordulás problémáit, valamint a Windows 7-ből kimaradt Patch Guard System is a Win8 része lesz. Ezen kívül az otthoni hálózatok és a fájlmegosztás korábbi nehézségeit is igyekeznek megoldani a Microsoft szakemberei.Az operációs rendszer sebességén és stabilitásán is dolgoznak a fejlesztők, például a hibernálás és a kijelentkezés gyorsítását segíti elő az ún. TLZ file compression engine, amely teljesen új oldalról közelíti meg kilépés során futó folyamatokat.Továbbá a Windows 8-ban a Multimonitor támogatás is jelentős újításokat fog tartalmazni. LETÖLTÉS Itt
(Félbeszakadt projektek)
A Microsoft indított pár Windows-projektet, amelyek azonban félbeszakadtak, bár a technológiájuk egy részét beépítették más operációs rendszerekbe.
Cairo: a Windows NT 4.0 kódnevü. Sosem adták ki, azonban egyes részeit felhasználták más rendszerekben. A grafikus felületét használja a Windows 95.
Nashville: a Windows 95 továbbfejlesztéseként, mint egy „Windows 96” jelent volna meg.
Neptune: tulajdonképpen egy „Windows 2000 Home Edition” lett volna, ami tartalmazza a Windows 2000 technológiáját, és a Windows ME felhasználóbarát szolgáltatásait. A projektet végül félbeszakították, és végül is az Odyssey-vel és a Whistler projtektekkel összehangolva a Windows XP lett a végleges kiadás.
Odyssey: az Odyssey lett volna a Windows 2000-et felváltó üzleti operációs rendszer; a kódbázis a Neptune-nal azonos volt.
Windows Media Player és Internet Explorer
Ezekkel a termékekkel a Microsoft egy alapszintű programot bocsátott a felhasználók rendelkezésére, hogy egyből használhassák gépüket bizonyos funkciókra (böngészés, médialejátszás). Később ezek „behegesztett” összetevőkké váltak, és a telepítő automatikusan feltelepíti mindegyiket. A legtöbb felhasználónak negatív a véleménye az Internet Explorerről, bár a 7-es verzió nagyobb sikereket ért el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése