Az Apple unalompalotája


Az Apple üzleteinek sajátos ismertetőjegyeit sokan ismerjük, úgy mint a letisztult fehér falak, az üveglépcső, illetve a nem valami lenyűgöző anyaghasználatuk (üveg, fém, fa). Praktikusság szempontjából talán kitűnő osztályzatot érdemelne, de érthetünk-e egyediséget az egyszerűségen? A minimalizmust szerető emberek, illetve az Apple fanok odavannak érte, de egy közembernek valahogy mégis jellegtelen és unalmas. A termékeikre helyezett hangsúly jól megmutatkozik mindenhol, de talán nem ártana életet vinni az üzlethelyiségekbe? Amszterdamban nemrégen nyílt üzletüknek nem csak a mivolta, de a helye is presztízsszámba megy.


A Hirsch ház rövid történetében a pompa, a ragyogás és a fellengzős áruházi élettől kezdve a háborús bukásig minden szerepel. Ezelőtt az épület jó ideig üresen állt, bár volt próbálkozás az áruházi szerep betöltésére, ez nem hozta a hozzá fűzött, várt eredményt. A hollandok már nagyon várták ezt a megnyitást, amely március 3. napjára volt kitűzve.



Az impozáns épület mellett elmenni sem lehet, részben a városban betöltött központi szerepe, részben kinézete miatt. Átriumos kialakítását az Apple fényes fehér falaival csak erősíti. A kialakításának köszönhetően a legsötétebb napon is juthat be fény az üzletbe, ahol a megannyi kütyü határozott sorokban kihelyezve várják az érdeklődőket. Tovább erősítve a hatalmát, itt is megnyitotta az Apple a Genius bárt, helyhez igazodva nagyobb méretben a megszokottnál. A bárban bárki segítségért fordulhat az Apple kitanított zsenijeihez.

Említést érdemel számomra, hogy mitől is unalmas akkor egy ilyen múlttal és kinézettel rendelkező áruház. Az Apple megcsinálta. Tulajdonképpen ismertetőjegyeiben talán az üveglépcső ami a legjobban kapcsolódik az áruházhoz. Az asztalok leginkább az IKEA-ból ismert LACK asztalok nagytesói, az asztalokon sorokba rendezett kütyük számomra egy üres egyterű irodaház képét idézik, a fent lévű Genius bar pultját a szemben lévő nagyképernyős Genius bar logó töri csak meg. A márka színességét talán majd a kreatívokkal kívánják feldobni az üzletben elhelyezve, bár nem tudom mennyit dob majd a helyzetén. Nem azt mondom, hogy csicsásra és telereklámozottra kell csinálni, hanem hagyni, hogy a belső enteriőr illeszkedjen az épülethez és annak történetéhez. A fekete kovácsoltvas galéria korlát jó kontrasztja a hófehér falaknak és a letisztultságnak, azonban az asztalok a nagy teret kiemelve nem élettel, inkább ürességgel töltik meg a teret. Persze ez az én szubjektív véleményem, ahány ember, annyi ízlés, sokaknak tetszik, sokaknak nem. A vélemények mindig is megoszlottak a márkával kapcsolatban, és ezt az Apple tovább folytatja. Mindenesetre az Apple védjegy megmarad minden egyes üzletben, legyen az régi, új, nagy vagy éppenséggel kicsi (inkább közepes, mert kicsit nem szokása nyitni). Talán soknak tűnik ez a tér a termékkínálatot nézve, de az elgondolás jó, amiben mindent meg kell tenni a vásárlóért.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...