Interjú Bakó Gáborral

Korábban írtunk egy kiállításról, amely a Tripont galériában került megrendezésre, Bakó Gábor: Hazai tájak felett címmel. A kiállított fényképek egyszerre ragadtak meg, gondolkoztattak el vagy idéztek fel bennünk 1-1 szép emléket. Magyarország tájait a legkülönlegesebb nézőpontból láthattuk ugyanis a képek, egészen alacsonyan repülve, felülről készültek. A kiállítás meghosszabbításakor alkalmunk nyílt beszélgetni Bakó Gáborral, aki megmutatta nekünk, milyen is felülről a mi kis hazánk.

Bakó Gábor

Pár levélváltás után, megbeszéltünk egy találkozót a Földmérési és Távérzékelési Intézetben, ahol még több kiállított képre bukkanhattunk tőle. Gábor eredetileg légi fotós, bár emellett sok más dologban is jártas, így például nem csak művészi, de műszaki téren is megállja a helyét. Találkozásunkkor őszintén szólva csúnyán elkéstem, de még alkalmunk nyílt megnézni a kiállítás kibővített tárlatát, majd utána beszélgetésbe elegyedni, milyen is lehetett mindezt megalkotni.

A kiállítótérben sétálgatva ő maga mesélt a képekről, azoknak keletkezéséről, és hogy miként alkotta meg őket. Tehát, arról, hogy mit is láthatunk az intézetben, már maga Gábor mesél nekünk.

Különböző sorozatok kiemelt képei kerülnek bemutatásra. Ezek a sorozatok még nincsenek publikálva és azt tervezzük, hogy külön-külön is megjelentetjük majd őket. Ezeknek a képeknek, egy kis része a Tripont galériában látható volt, de cserélődött az állomány és itt már egy jelentősen kiegészített, bővült tárlat látható.

Az itt látható képeknek mi a fő témája, ha lehet ilyenre hivatkozni a légi fotókon belül?

Ezek a tematikus sorozatok, egy-egy környezetvédelmi, vagy szociológiai elemet emelnek ki. Arra hívják fel a figyelmet, hogy milyen sokat változott, 10-20 év alatt a magyar táj és, hogy milyen irányba tart a változás. Ezen kívül olyan, modern építményeket is bemutatnak, amiknek örülünk, de bizonyos szempontból elgondolkodtatnak bennünket, különösen a tájjal való harmóniájuk, vagy diszharmóniájuk terén. Többféle szemszögből szemlélhetőek. Igazából nincs egy elfogadott felfogás, hogy az adott objektum szép vagy ronda, mert persze, hogy a legmodernebb építészetnek is megvannak a szépségei. Említhetném Budapestet, egy élő példát arra vonatkozóan, hogy van egy olyan főváros, amely építészeti szempontból különleges, azon kevesek közé sorolható, amelyek a XX. század alatt végig megőrizték klasszikus városképi jellegüket, és most van az a pont, ahol még meg lehetne fogni ezt, ha akarnánk. Az akarjuk - nem akarjuk része pedig egy közös kérdés. Budapesten is találkozunk olyan modern épületekkel, amelyek illeszkednek a környezetükbe, de sajnos ez nem mindig van így. A közraktárakra épített CET önmagában is szép és érdekes, ugyanakkor őrzi a közraktárak régi épületeit, amelyek hozzáadnak a különlegességéhez. De jót tesz-e az üvegépület a klasszikus Duna parti városképnek? Hogy a városképbe illeszkedve teszi-e mindezt, az már más kérdés, és ezt mindenki maga kell, hogy eldöntse. Szerintem évek múlva fog letisztulni a közvélemény ezekről az épületekről, én a mostani felbolydult összhangra szeretném felhívni a figyelmet, állásfoglalás nélkül, hiszen az épület szerintem is izgalmas. Budapesten mondjuk, semmi sem fekete-fehér. Sajnos sok olyan épület van, ami nem követi ezt a tendenciát, és csak diszharmóniát okoz, illetve számos olyan régi, értékes épület van a fővárosban, amely magára hagyva, már most pusztulásra van ítélve.

Továbbhaladva a városképen kívül megjelennek a képeken a vidéki tájak, erdők mezők, folyók és tavak is. Egy olyan kép mellett állva, amelyen a mai mezőgazdasági telkek felosztása látszik, félig árvízben, ismét hallgatjuk, mit mond a fényképész minderről.

Vannak természetes jelenségek, amelyek megragadják a fantáziánkat. Régi medrek, egykori árkok és barázdák látszanak, a belvíz, a hó vagy éppen a kora hajnali fények ugyanis újra feltárják ezeket, és egy ősi, ember által még kevéssé uralt táj kel újra életre. Mint az Alföld egyes területein, ahol árvízkor képét kapuk arról, hogy mennyire más volt a táj arculata a vízrendezések előtt. Foglalkoznunk kell a kérdéssel, mert a gazdák földjét tönkreteszi. Persze a problémát mi gerjesztjük és a károk a tájgazdálkodás átgondolására intenek. Érdekesek azok a jelenségek is, amelyeket nem az ember idézett elő.

Tulajdonképpen mi az, amire rávilágítanál ezeken a képeken keresztül?

Vannak ahol csak a formák, a textúra és az összkép az érdekes, ahol valami szépet szerettem volna megmutatni, mert fentről érdekesnek bizonyult. De minden képen vannak olyan apróságok, amit ki lehetne emelni, a homokpadokon keresztül a régi településeken át, az olyan jelenségekig, amelyek lentről nem is látszanak. A levegőből sok minden szembetűnő, ami mellett nap mint nap elmennénk, és újdonságok is akadnak, kimeríthetetlen mennyiségben. A változás, amit még szeretnénk megmutatni. Hagyományosabb fotókat is kitettünk, amit inkább esztétikai szempontból érdekesek. De valahogy mindig adott témákra terelődik a figyelmem, amikről beszélni szeretnék, amiket ki szeretnék bontani képek formájában. Itt most minden kép magáért beszél, egy adott eseményre, vagy helyszínre reflektál.

Sok légifotós van Magyarországon? Másmilyenek a képek, nem a megszokott látásmód, miben nyilvánul ez meg?

Itthon nem vagyunk nagyon sokan, de nagyon elégedett vagyok a hazai légifotósokkal. Ahhoz éppen elegen vagyunk, hogy a légifotózás minden ágazatának legyen professzionális képviselője, és én személy szerint nagyon elismerem a szakmában jártas művészeket. Az első világháború felderítői közül kerültek ki az első légi fotóművészek is. Térképeztek, de mellette egyre több egyéni alkotás is készült. Például Füzesséry Istvánt említeném, de hirtelenül nehéz volna felsorolni azokat, akik itthon, vagy külföldön komoly sikert értek el az elmúlt 96 évben. Ma körülbelül öt-tíz magyar hivatásos légifotós dolgozik. Talán annyiban fotózom másként a témákat, hogy dinamikus, élő közösségként látom és fényképezem őket. Leginkább az érdekel, hogyan illeszkedik a téma a környezetébe. A természetes jelenségek, valamint a természeti táj és az ember kapcsolata is fontos a számomra. Az is érdekes, amikor az ember vissza-visszatér 1-1 ilyen helyre és ugyanott készít képeket. Megnézi a változást a tájban, a környezetben. Időről időre megörökítem a nemzeti parkok, vizes vagy hegyvidéki élőhelyek, a borvidékek, esetleg éppen a Balaton-felvidék szépségeit és problémáit. Hogyan változik meg mindaz, amit ismerünk és szeretünk, ahogy a mediterrán jellegű inváziós növényfajok ellepik, nádasok pusztulnak, megváltoznak a táj művelési módok, és sajnos a hagyományos magyar táj kezd elpusztulni, leromlani.

Mióta fényképezel?

2005-től fényképezek hivatásos módon, a Vízügyi Kutatóintézetnek lettem akkor a légifotósa, először persze csak tanulóként. Licskó Béla volt az, aki elindított ezen az úton. Ő mutatta meg, hogyan lehet a légi felvételezést használni is valamire és nem csak a szépségeit élvezni. Elmélyedtem a fotogrammetriában és légifénykép kiértékelésben, de közben a látványképek és a fotóművészet iránti érdeklődésem sem szorult háttérbe. Közben az intézetben egy légi-térképészeti kutatás rész-témafelelőse lettem, ami szintén rengeteg repüléssel és fotótérképezéssel járt, mások meg egyre többször kértek események, új épületek, versenyek légi fotózására is.

A kiállításon látható képek azonban nem műszaki jellegűek.

Az itt látható képek egy része egy-egy térképészeti légifelvételezési feladat közben készült, ilyenkor gyakran felfigyelek valami érdekesre. A városi körutazások eredményeiből is látható, ennyire alacsonyan nem nagyon szoktak repkedni a fővárosunkban, de én a munkám során ezt szeretem, így alkalmam nyílt ezeknek a képeknek az elkészítésére.

A Földmérési és Távérzékelési Intézet, valamint a Geodézia épülete nem a leggyakoribb hely, a kiállítások számára, hogy került el ide a kiállításod?

Gyakorlatilag, itt nem feltétlenül művészeti szemmel nézik, és számomra nagyon fontos, hogy itt is értékelik a kiállítást. Jó érzés, hogy azok, akik egyébként a légifényképezést műszaki szemszögből nézték mind elfogadták, és ennek tulajdonképpen itt is jelentősége van. Jelentősége van szakmailag is - hiszen a mérnöki, fotogrammetriai légifelvételezés a munkám - és nem csak művészeti szemmel. Hogy nem csak galériákban mutathatjuk be a képeinket az érdeklődésnek és a téma sokféleségének tudható be.

Fontosnak tartod a környezetet a fényképeken, ez miből eredeztethető?

Környezetmérnöki végzettségem van, de ha a doktori sulinak vége, biológus leszek. A növénytan az állattan, az ökológia fontos a légifelvétel-térképek kiértékelésében. Fontos, hogy az ember ismerje a környezetet, és az a jó légifelvétel elemzés alapja, ha a különböző szakterületről érkező emberek ebben meghallgatják egymást. Egy környezetmérnököt is meghallgat egy építész, mert szüksége van rá a tervezés során. Mindenkinek megvan a maga felelőssége. Mindenki nyer a végén a közös munkán, hiszen a tervezéskor kiszűrjük az esetleges hibákat. A légifelvétel-térképeket pedig leggyakrabban beruházások tervezésekor, hatástanulmányokhoz, és rendezési tervekhez használják. Egy épület megtervezésekor is oda kell figyelni, nem csak arra, hogy mennyire illik a környezetbe, de arra is, hogy milyen a körülötte lévő talaj, milyen a széljárás, milyenek a hidrológiai viszonyok, várhatóan milyen hatással lesz a jövőben a területre, és mit lenne ide érdemes építeni, esetleg városfejlesztés szempontjából érdemes-e bevonni még több szakterület ismerőit. Így amikor nem mint környezetmérnök, vagy térképezést végző légifotó operátor, de fotósként dolgozom, akkor se tudom félretenni ezt a táj léptékű gondolkodásmódot.

Inkább a várost, vagy a vidéket szereted jobban a képek szemszögéből?

Korábban a vidéket, de most már egyre jobban foglalkoztat a város. Tervezek is egy kiállítást, ami csak Budapestről fog szólni, és annak átalakulásáról. Ez a sorozat, még nem volt publikálva, és ezt szeretném majd közzé tenni.

Hogyan születnek ezek a képek?

Amikor repülünk, - ugye dolgozunk - felmérést végzünk, és előtte, utána fotózunk. Ezeknek a képeknek egy nagyon kis töredéke megrendelés alapon készül, a nagy részüket azért készítem, mert valami felkeltette az érdeklődésemet. A többi, pedig úgy, hogy tudom, hogy útba lehetne ejteni, mondjuk a képen látható bazaltorgonákat. Ekkor megtervezem, hogy milyen magasan repüljünk, milyen szögben repüljünk hozzá képest, kitalálom hogyan nézzen ki és beleteszem az útvonal tervbe. Azért repülni nem olcsó, és általában ha van egy nagyobb munkánk, hogy egy várost, vagy egy nemzeti parkot fotózunk, ez jó alkalom a spontán légifotózásra is. Nagyrészt oda, vagy visszafelé úton születnek ezek a fotók. A marketing célú fotóknál is amennyire jutott idő, csináltuk mellette a saját dolgainkat, és legtöbbször azt is kérték, amit eredetileg nem rendeltek meg.

Mi a helyzet a konkurenciával?

Mi légifotósok nem igazán konkurálunk egymással, legalábbis egy szint fölött már nem. Akiknek az élete részévé, szakmájává vált a fotóművészetnek ez a speciális ágazata, és eltöltött egy évtizedet ezen a területen, az általában egyetért abban, hogy az ér el valódi eredményt, aki eredeti, egyéni, és elég megszállott ahhoz, hogy soha ne adja fel, amit szeret. Senki se csinálna meg ugyanúgy egy témát, ez a fotózásról is elmondható, de a légifényképek esetében ez akkor még inkább érvényes. A légifotó olyan, mint a földön való fotózás, annak összes ágazatával, itt is készíthetsz absztrakt, dokumentarista vagy éppen teljesen elrugaszkodott képeket, szociális, természeti vagy életkép jellegű témákat és még sorolhatnám. A szabadságnak csak a mondanivalód szab határt. A mérnöki jellegű fotogrammetria viszont teljesen más. Ott az alkotói szabadságot úgynevezett szubjektív hatásként fogjuk fel, ami káros lenne a légifelvétel-térképek, ortofotók kiértékelésekor. Ezért én radikálisan szétválasztom ezt a kétféle munkaterületemet. A légitérképezés másik szakma, amit legalább annyira szeretek. Iszonyatosan nagy a lobbi ebben a szakmában és főleg a külföldi nyomás nagy. Ha talpon akarunk maradni, akkor állandóan oda kell figyelnünk a műszaki fejlődésre is. Fontos, hogy folyamatosan fejlessz, mi a repülőgéptől a szenzorokon át a laboratóriumig folyton tervezünk, szerelünk, fejlesztünk, beszerzünk. Fontos, hogy milyen műszereid vannak illetve megannyi egyéb tényező. Nem nagyon volt idő arra, hogy marketingeljük magunkat ezen a területen, de szerencsére hamar felfigyeltek ránk. Ma már a jó minőség és a konkrét feladatra történő alapos műszaki felkészülés – akár kamerarendszerek átépítése is (!) – az, amiről ismerik a csapatot. A fotózás terén pedig még annyit sem szerveztünk, tulajdonképpen a barátaim intézték a korábbi kiállításaimat. Külön köszönet illeti például a Tripont lelkes munkatársait a legutóbbi kiállításért.

Mikor jött az ötlet, hogy bővíted a kiállítást?

Igazából már ott kezdődött, hogy amikor felkértek erre a kiállításra, hamar kiderült, hogy nem fér be az anyag a tárlatba, 20 képet engedélyeztek, lett belőle majdnem 30, elég sűrűn is voltak installálva. Tulajdonképpen így is másfél emeleten volt a kiállítás. Ugye itt már sokkal nagyobb a kiállítótér, több képet lehet szerencsére bemutatni, két szinten.

Volt már hasonló kiállításod, vagy publikálásod?

Nagyon régen állítottam ki képeket, kiállításom már nem volt két éve. Éppen ezért nagyon sok munkám van, amit szerettem volna most is bemutatni, hiszen folyamatosan dolgozom. Általában a National Geographic magazin, a World Environment, a Biodiversity Media Alliance, a Földgömb stb… vette meg képeimet, de a Boston Herald és a Washington Post is, amik persze megjelentek, de most szándékosan nem hoztam olyan fotókat, amiket korábban publikáltam.

Tervezted a kiállításra szánt képek további megjelenítését?

Most tervezek pár kiállítást. Ami igazán érdekelne a jövőben, az kisebb, 15-20 képes fotósorozatokkal valósítható meg, egy-egy témában. Van egy szomorúbb „küldetésünk” is: úgy vettük észre, hogy rohamosan nő a tájsebek és degradált felszínek száma és aránya, bizonyos terülteken akár 15-20 fejtést is lehet egyszerre látni repülőről és ezt is szeretném majd bemutatni. Amikor a tudomány és a művészet találkozik, az néha érdekes eredményeket produkál. Azoknak is szeretném megmutatni, az általam látottakat, akik egyébként nem találkoznának ilyesmivel, de közvetve mindannyian érintve vagyunk.

Mondhatjuk akkor, hogy felhívod majd az emberek figyelmét erre?

Ez a célom mindezzel.

Mostantól tematikusabban szeretném bemutatni a dolgokat. Elég sikeresnek volt mondható a kiállítás. Szeretném kipróbálni, hogy amikor a légifotózás egy kisebb szegmenset mutatjuk be az mennyire elfogadható a közönség által.

Mely városokban lesz még látható a kiállítás?

Most egy évre útjára indítjuk, Gödöllő és Pécs már szinte biztos. A végét még nem tudom biztosan, de ameddig sikeres, szeretnénk továbbvinni. A képek egy része folyamatosan változni fog, de csak egy évig visszük tovább. Közben máshol a sorozatokat mutatjuk be.