Egy unalmas délután alkalmával, mikor tényleg, az égadta világon semmihez sincs kedve az embernek, csak feküdni a tv előtt… Kapcsolgatás közben rátaláltam egy aranyos kis gasztronómiai sorozatra a Paprika tv-n. A műsor „Muffin háború” névre hallgat, melyben minden egyes alkalommal négy cukrász, pontosabban süteményboltos csap össze. A harci eszközök természetesen maguk a muffinok. A zsűri pedig kritikával illeti az ízeket és a dekorációt is. Ahogy néztem a fordulókat, azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent kihozhatunk egy olyan egyszerű szösszenetből, mint egy muffin.
A legjobb példa erre az első kör, ahol látszólag össze nem illő, kötött hozzávalókból kell dolgozniuk. Nem mindegyik kreáció arat osztatlan sikert, de a legtöbb esetben nagyon izgalmas íz kombinációk jönnek létre. Ez a hétköznapokban annak felel meg, hogy egyszerűen csak sütni támad kedved, és abból készíted el, ami van otthon. Minden előzetes tervezgetés vagy vásárlás nélkül. Úgyhogy tessék bátran kísérletezni!
A második körben az ízek mellett már a dekoráció is nagy szerepet játszik. Mindig valamilyen esemény arculatához kell mindezt igazítaniuk. Hihetetlen, hogy mit ki nem lehet fejezni ezzel a kis süteménnyel. Fantáziarengető kreációk születtek, különböző színű vajkrémek, csokoládészirup, csokoládé, marcipán, keménycukor (és még sorolhatnám) segítségével.
Ezeket mind-mind mi is el tudjuk készíteni a saját konyhánkban. Egyszerűen csak gondoljuk végig, milyen alkalomra készülünk és próbáljuk ezt visszaadni a muffinjaink segítségével. Vagy egyszerűen csak törekedjünk arra, hogy lehetőleg minél kreatívabban tűnjön étvágygerjesztőnek.

Hogy ti is lássátok, hogy ez valóban nem lehetetlen, megalkottam az én kis „háborús katonáimat”. Egy kávés-fahéjas tésztát készítettem, amelyet a reggeli tejeskávém ízvilága ihletett. Ezt tetőzi a tetején a tejszínes, habos krém, mely egy kicsikét könnyít az édességen.
Hozzávalók (15-20 db-hoz)
- 250 g liszt
- 200 g cukor
- 150 g vaj/margarin
- 4 tojás
- 8 cl tej
- 1 zacskó vanilliás cukor
- 2 ek. instant kávé
- 1 ek. kakaópor
- 1 tk. fahéj sütőpor
- egy doboz tejszín
- 2 tojás
- 5 dkg porcukor
- 1 zacskó vanilliás cukor
- egy csepp rumaroma
Elkészítés
Szétválasztjuk a tojásokat, a fehérjét kemény habbá verjük, majd félre tesszük. A tojássárgáját kikeverjük a cukorral, a vajjal és a tejjel. Ezután hozzáadjuk a liszthez a kávét, a kakaót, a fahéjat és a sütőport és hozzákeverjük a cukros masszához. Majd óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot.
Előmelegítjük a sütőt 180 fokon. Eközben a sütőformát kibéleljük a kis papirkákkal, és nagyjából háromnegyedik megtöltjük a tésztánkkal. Majd 180 fokon kb. 20 percig sütjük.
Míg sülnk a muffinjaink, a tejszínt kemény habbá verjük. Szintén ezt tesszük a szintén a 2 tojás fehérjéjével és a vaníliás cukorral. A sárgákat kikeverjük a porcukorral. Majd az egészet óvatosan összekeverjük és hűtőbe tesszük pihenni.
Ha kihűltek a muffinjaink, a krémet habzsákba töltjük, majd körkörösen a sütik tetejére nyomjuk. Fogyasztás után a maradékot érdemes hűtőbe tenni, mert a meleg hatására a krém kicsit elfolyhat.
Ha nincsen habzsákunk, vegyünk elő egy nagyobbacska uzsonnás zacskót. Vágjuk le az egyik csücskét és töltsük ebbe a krémet. Akkora lyukat vágjunk, amilyen vastag krémcsíkot szeretnénk nyomni.
Jó étvágyat hozzá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése