A budapesti Madách Színház nyári kínálata igazán sokszínű,
szinte biztos vagyok abban, hogy minden színházkedvelő olvasó talál olyan
előadást a felsoroltak között, amelyiken szívesen részt venne.
Június 16-án a Madách színház társulata T. S. Eliot és Andrew Lloyd
Webber Macskák című musicalével áll színpadra. A történet sokunk számára
ismert, macskabál
van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a
bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon is emberi tulajdonságokkal
felruházott - macskái. Eltáncolják és eldalolják életüket. Az előadásra a jegyek 4900
Ft-ba kerülnek.
Június 21-én és július
6-án az 1*3 néha 4 című darab kerül bemutatásra. A darab története
egyszerű alaphelyzetből kezdi száguldását a végkifejlet felé: a dúsgazdag
Hardcastle tízezer fontot szándékozik egy volt üzlettársa fiának ajándékozni
azzal az egy feltétellel, hogy a fiún kívül ne legyen más örökös a láthatáron. A fékevesztett komédia során közelebbi ismertséget köthetünk egy kellőléppen romlott lakájjal, egy bájos vénkisasszonnyal, modern művészetekkel kacérkodó leányzóval, műkritikus udvarlóval, ügyvédekkel és álügyvédekkel. A belépők megvásárolhatóak a június 21-i előadásra 2000 Ft-ért, a júliusi előadásra pedig 2100 Ft-ért.
Július 7-én a Neil Simon Furcsa pár című vígjátékával lép színpadra Gálvölgyi János és
Szervét Tibor. A történet egyszerű: Oscar, a laza, fesztelen, elvált újságíró,
aki otthon igazi „trehány disznó”, kis időre befogadja otthonába a válófélben
levő Felixet, nem is sejtve, hogy mit zúdít a nyakába ezzel. Felix ugyanis
rendmániás, a pedantéria élő szobra, egy „eleven porszívó”. A jegyek erre az előadásra 3000 Ft-ért vásárolhatóak meg.
Július 5-én a Csoportterápia
című vígjátékkal áll színpadra a társulat. A történet szerint hat vadidegen,
három férfi és három nő érkezik egy csoportterápiára. Kezdetét venné az
analízis, annak rendje és módja szerint, azonban egy apró hiányosság
hátráltatja a dolgok szokásos menetét. Hol van az orvos? Fülbemászó dallamok és
sziporkázó szövegek során a néző megismerheti a musical-ek igazi világát. A
jegyek 3200 Ft-ért kaphatóak.
Végül október
11-én, 12-én és 13-án a Mary Poppins
című musical premierjén vehetnek részt az érdeklődők. A gyermekirodalom
felejthetetlen dadusát az ausztráliai születésű angol Pamela Lyndon Travers újságíró,
színésznő, táncosnő találta ki, és alkotta meg évtizedeken át írt
regénysorozatában. 2004-ben a történetek alapján Julien Fellowes elkészítette a
musical szövegkönyvét, amely azóta a világ szinte minden országában színpadra
került. A jegyek a 11-i és a 12-i
előadásra 1200 Ft-ért, a 13-i előadásra 3700 Ft-ért vásárolhatóak meg.
Az érdeklődők megrendelhetik jegyeiket az oldal
facebook oldalán vagy a <misterinbudapest@gmail.com> e-mail címen.