Az emberi kitartás élő szobraként tisztelhetjük Alessandro Zanardit, aki szerdán aranyérmet szerzett a kézzel hajtott triciklik férfi döntőjének H4-es kategóriájában, 16 kilométeres távon, a londoni paralimpián. A 45 éves olasz sportember hatalmas, közel fél perces előnnyel hasította át a célvonalat, 24:50.22 perces idővel. Mégsem ez az időeredmény az, ami miatt elismeréssel adózhatunk neki. Mert ezek a csak számok. De az Ember, aki eljutott idáig… benne biztosan van valami egészen rendkívüli.
1991-ben mutatkozott be a királykategóriában az akkor 24 éves itáliai, aki a Jordan csapatnál kezdte meg Forma-1-es pályafutását. Innentől számítva, az 1994-es évad végéig volt tagja a száguldó cirkusznak, azonban egyik csapatában - Jordan, Minardi, Lotus - sem termett számára babér, mindössze egy hatodik helyet sikerült elérnie, az 1993-as Brazil Nagydíjon. Valószínűleg az eredménytelenség ösztökélte a váltásra, 1996-ban az amerikai CART-sorozatra váltott, ahol már az első idénye végén nyilvánvalóvá tette, hogy jövőre már a nagy esélyesek között kell számon tartani. A következő két évben ért akkori pályafutása csúcsára, mindkét alkalommal elnyerte a bajnoki címet Chip Ganassi csapatával.
Sikerei csúcsán elfogadta Sir Frank Williams ajánlatát, s visszatért a Formula-1-be, Ralf Schumacher csapattársaként. Azonban, míg a kisebbik Schumi jól szerepelt, s többször állhatott fel a dobogóra is - hatodik helyen zárt a pontversenyben -, addig Zanardinak a pontszerzés sem sikerült a Williams alakulatánál az év folyamán. Több csapat is érdeklődött iránta, azonban ő Amerikába szeretett volna visszatérni. Egy év szünet után - korábbi versenymérnöke és barátja - Mo Nunn csapatában visszatért a tengerentúlra, ahol újra a CART-sorozatban mérethette meg magát. Azonban a szezonja nem a tervezettek szerint alakult, először a 15. futamon tűnt igazán versenyképesnek, az utolsó körökig vezetett. S ez volt az a futam, amely kettétörhette volna nemcsak a karrierjét, hanem az életét is. Szörnyű balesetet szenvedett a németországi Lausitzringen.
Az olasz épp kifelé hajtott a bokszból, amikor kicsúszott, majd visszatért a pályára. A mögötte érkező Patrick Carpentier-nek még sikerült kikerülnie, de a mögötte haladó Alex Tagliani eltalálta Zanardi autóját, s kettészelte azt.
A helyszínen vérének háromnegyedét elvesztette, CART gyorsbeavatkozó orvosi egysége helikopterrel szállította a berlini klinika traumatológiai osztályára az életveszélyes állapotban lévő pilótát, akinek mindkét lábát amputálni kellett.
Lábprotézist kapott, mankóval újra megtanult járni, de a sportolást és az álmait nem adta fel. Kiadta nagy sikerű életrajzi könyvét, emellett motivációs előadásokat tartott rokkant társainak. Közben olyan művégtagot tervezett magának, amivel nemcsak a járás könnyebb, de még úszni is tud vele. Innen építette fel magát újra győztes versenyzővé a túrakocsik mezőnyében, majd a kerekesszékesek között.
Egy év sem telt el a baleset után, már újra a versenypályán volt, két évre rá ugyanott tért vissza a lausitzring-i pályára, hogy megtegyen annyi kört, hogy azt a bizonyosat is befejezhesse, de akkor kiderült: egy open wheel autó megterheléseit már nem bírja.
Ezért a BMW egy számára átalakított - kézi működtetésű gázpedálokkal felszerelt - túrakocsiba hívta meg a WTTC-sorozatba, ahol hat évig versenyzett, s négy világbajnoki győzelmet aratott a műlábakkal versenyző itáliai. Az első maga volt a sporttörténelem.
2009 végén azonban elhagyta az autósport világát és a kézzel hajtott kerékpársportra összpontosított. Több maraton megnyerése után a paralimpia egyik legnagyobb esélyeseként érkezett Londonba. Az olasz versenyző nem is csinált titkot abból, milyen céllal érkezik a játékokra: “Nagyon tisztelem a riválisaimat, de abban a hitben utazom Londonba, hogy jól tudok ott teljesíteni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiszek abban, hogy érmet nyerhetek. De ha nem sikerül, az élet akkor is megy tovább.”
A versenyt Brands Hatchben tartották, ahol már sokszor járt Zanardi, s a pályát úgy ismeri korábbi autósportolói pályafutásából, mint a tenyerét.
„Amikor végül itt tudtunk tesztelni, azonnal éreztem, hogy a kézzel hajtott kerékpár valami egészen más, mint egy versenyautó. Olyan ez, mint a süteménykészítés: az alapanyagok mások, de a hozzáállás ugyanaz. Ez is motorsport, csak más módon. Ez egy soha véget nem érő törekvés arra, hogy az élen küzdjünk."
Van is valami sorsszerű abban, hogy egy autóversenypályán teljesült be Zanardi legújabb álma. Azon a pályán, ahol 1991-ben második lett az F3000-es Barone Rampante csapattal, 2008-ban pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel a WTCC-ben. Sorsszerűnek tűnik, hogy harmadik nekifutásra, kerekesszékben ülve jutott fel a dobogó tetejére, olimpiai bajnok lett.
„Ez életem egyik legnagyszerűbb eredménye, amiért nagyon keményen megdolgoztam. Nagyszerű érzés ilyesmit átélni 45 éves fejjel. Kicsit szomorú is vagyok, mert ezzel befejeződött egy kaland, ami az elmúlt két évben tartott. Az ember húszévesen örül az érmeknek. Amikor már negyven, mindennek örül, amit elér. Minden áldott nap élveztem az edzéseket. Ez egy varázslatos kaland fantasztikus befejeződése.” - nyilatkozta fölényes győzelme után az akaraterőből jeles, újdonsült paralimpiai bajnok sportoló, aki újabb érmet szerezhet a 64 kilométeres távon, az egyéni országútiban.
Végezetül - győzelme után -, megkérdezték tőle, hogy milyen érzések kavarogtak benne a játékok kezdete előtt. Hogyan értékeli eddigi pályafutását? „Egy pillanatra azon kaptam magam a Londonba utazásom előtt, hogy elgondolkodtam azon, mennyi mindent csináltam eddig. Nagyon szerencsés vagyok.”
“Nagyon szerencsés vagyok.” A leginkább szembetűnő gondolat. Majdnem elvesztette az életét, lebénult. De ő szerencsésnek tartja magát. Vádolhatna is. Nem számít, hogy mit. Miért pont annál a bokszkijáratnál kellett kisodródnia? Miért nem ragadt a kavicságyban? Miért tudott visszatérni a pályára? Miért pont akkor érkezett a másik versenyző? Miért nem volt képes kikerülni? Miért nem vérzett el? Nem. Kitartással és akarerővel, lebénulva, megcsinálta azt, amire rengeteg teljesen egészséges ember nem képes. Nem a történelmi győzelméről vagy a paralimpiai címéről van szó. Hanem… újrakezdett. A csapás után. Felállt. Lelkiekben. Küzdött. Harcolt az ellen a megbélyegzettség ellen, hogy számára nincs tovább. Még jobban küzdött. S végül, győzedelmeskedett. Szerencsésnek érzi magát. S valóban az is. Mert a körülmények dacára, a lehető legteljesebb életet éli. Bajnok. Nem csupán paralimpiai bajnok. Hanem az Élet bajnoka.
