Az előző írásunkból megtudhattátok, hogy milyen mobil operációs rendszerbeli újítást alkotott a Microsoft. Megismerhettétek a Windows Phone 8-at. Most azonban egy kicsit komolyabb témába merülünk a PC nagyurával kapcsolatban. A legtöbbünknek azért már mond valamit, ha azt olvassuk Windows 95. Ez a rendszer akkoriban nagy áttörés volt. A Win95 volt az első Microsoft által gyártott grafikus operációs rendszer, ami mindenki számára elérhető volt. Azt most nem taglaljuk, hogy Bill Gates, valóban lopta-e a szabadalmat az Apple-től, de a lényeg, hogy létrejött a rendszer és működött. A bejelentés szerint, a Windows 8 legalább akkora, ha nem nagyobb fejlesztés a PC világában, mint akkor volt a Windows 95. Azonban most nem csak egy operációs rendszer került bemutatásra, hanem a Microsoft első saját gyártmányú táblagépe, a Surface. A Surface arra hivatott, hogy versenybe szálljon az iPad térhódításával a piacon, illetve többet nyújtva annál, le is körözze azt.
A Windows 8, egy valóban radikálisan új operációs rendszer. Nincs többé a régi megszokott ikonvilág, nincs többé a megszokott tálca, sem pedig a rajta csüngő start menü. A radikális változtatáshoz olyan rendszer kellett, ami megfelel a mai kor igényeinek, és az érintőképernyős használatnak. A rendszer ezért ugyan azon az elven működik, mint a Windows Phone 7-8. Csempéi a képernyőn elhelyezkedve, szintén élnek és közölnek minden a világhálóról, amire csak kíváncsiak vagyunk. A képernyő mostantól megosztható, olyan méretben amilyenben a felhasználója kívánja, ezzel is bővítve a felhasználói teret és megkönnyítve a programok használatát. A Windows 8 viszont tanulásra szorul, egy teljesen új rendszer használata más mozdulatokat, más gesztusokat kívánt, mint úgy, az eddigi rendszereknél már berögzült, start menüzés, ikonra kattintás, és egyéb műveletek. A rendszerhez több gyártó már elkezdte az érintőképernyős rendszerek árusítását, illetve talán már nem is akad olyan, akinek ne lenne legalább egy típusú táblagépe.
A Microsoft táblagépe azonban tartogat még egy meglepetést. Vásárolható a gép két kiegészítővel, az úgynevezett Type és Touch cover-rel. Az előbbi egy normál billentyűzetet, míg az utóbbi ennek az érintős változatát nyújtja. A Touch Cover ráadásként több színben is elérhető lesz, ezzel is kifejezve az egyediséget, az amúgy titán szürke színben kapható Surface mellett. A reklámban természetesen ez kapott nagyobb hangsúlyt a maga Klikk rendszerével. Nem rossz megoldás, és ez talán a Laptop és a Tablet közötti átmenetet hivatott betölteni, ahogy korábban az Asus is feltalálta, a Transformers névre hallgató gépével.
Összességében a Microsoft talán most ismét jó üzletet csinált, mert egy jól megalkotott gépet ad ki egy új és használhatónak tűnő operációs rendszerrel. A következő évben tervezi kiadni a Surface másik verzióját, ami igaz drágább lesz, de abban már Core i5-ös processzor és a Windows 8 Pro operációs rendszer lesz.