Örkény István egyperces novellái ihlették
annak a hat fiatal képzőművésznek a munkáit, akiknek az író születésének 100.
évfordulója alkalmából szerdán a Hadik Kávéházban nyílt tárlata.
Az
Hommage á Örkény című kiállításon bemutatott képek, képregények, és a szövegek
összekapcsolódását mind-mind az alkotók találták ki és főként ebben a formában
dolgozták fel az egyperceseket.
A
35 grafikai művön kívül a kiállítás része
még egy film, amelyet alkotója,
Popella Dóra erre az alkalomra készített. A filmet a szomszédos Szatyor Bár és
Galéria vetíti majd a kiállítás ideje alatt, vagyis szeptember 2-ig.
Amellett,
hogy a kávéház általában is nagyon sok irodalmi rendezvénynek ad otthont,
júliusban Örkény-hónapot tartanak.
Ennek keretében például az úgynevezett Örkény-sarokban a vendégek kedvükre
olvasgathatnak az író műveiből.
Az alkotók: Remsei-Kovács Nóra, Vincze Nóra,
Kondor Tamás, Popella Dóra, Tebeli Szabolcs és a szervező Jáger Attila