Harry Potter és a halál ereklyéi II. rész

Az izgalmaknak vége. Eljött az utolsó rész Harry, Ron és Hermione kis történetében. Még az is várta ezt a részt, aki már olvasta a könyvet, hetek óta csak erről hallani leginkább a filmvilágban. Lássuk, mit probukált David Yates az utolsó részből.
Az első részre aki emlékszik, nem lát mást, mint egy varázslatos mesevilágot érdekes édességekkel és különös emberekkel. Ez a történet azért szép, mert együtt növünk fel vele és a szereplőivel. Ám itt már nincsenek édességek, vagy mesevilág. Itt minden sötét szürke és félelmetes. Egy majdhogynem horrorisztikus Dark Fantasy-t láthatunk, ami már kifejezetten nem a kicsiknek szól. Azonban azt nyújtja a film, amit várhattunk tőle. Egy izgalmas befejezése egy elnyújtott történetnek.

Aki olvasta a könyvet. Nos az is szereti ezeket a filmeket, de tudja jól, nem nyújthatja ugyan azt az élményt, mint maga a könyv. Nincs olyan részletes és nem olyan izgalmas. Itt hiányolhatták a nézők, hogy csupán helyszíneiben és annak egymásutánjában követi a film a könyvet, hiszen nem kevés részt kellett kihagyniuk a 131 perc kedvéért. Mondjuk nem mellékes, így is másfél több mint két órás a film. Érdekes talán, hogy a filmben az izgalmat mindig csak egy pillanatra érezzük át, aztán hirtelen vagy megoldják szereplőink, vagy egyszerűen más szálakat mutat a filmvászon. Persze végig minden a megváltó Harry körül forog, ám kiderül róla is, hogy sokmindent nem tud még, hiszen mindenki előle hallgatja el azt amit csak ő oldhat meg. A Rend tagjait hiányolhatjuk a filmből, hiszen minden Harry-ről szól, esély nincs rá, hogy mások is kapjanak pár percnél többet a jelenetekből. Az utolsó horcruxokat kell megkeresniük, hogy véglegesen megöljék a gonosz Voldemortot. Senki nem tudja mik azok (még maga Voldemort sem tud egyről) de egymás után hamar kitalálják az utolsókat és már csak fel kell lelniük, hogy elpusztíthassák. A végső harc elkerülhetetlen és Roxfortot is meg kell védeni, hiszen itt indult minden, itt is kell véget érnie. A főcselekmény mellett a szereplők is jobban kibontakoznak, hiszen Ron és Hermione kapcsolata már elég nyilvánvaló bár a könyv olvasói ebből is többet tapasztalhatnak, nem is beszélve Harry és Ginny kis románcáról, amiből már láthatjuk ez szerelem. A befejezés egy kellemes jövőképpel zárul, ami talán a filmben azért játszik fontos szerepet, hogy mégse úgy távozzunk, meghalt a gonosz és senki sem örül igazán. Egy jó filmet nézhetünk végig, olyat, amilyet el is vártunk ettől. Nem okoz meglepetést, azt adja amit látni akarunk. Aki ezzel nőtt fel, a film végén igazán felsóhajtott és talán örömmel traktálja nem kell tovább izgulni a hőn szeretett szereplőiért. Azonban aki követi a fejleményeket, hallhatta már, hogy az írónő nem kívánja befejezni a történetet ennyivel.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...