A
Mai Manó Ház 2012-ben a Sziget 20.
születésnapján egy igazi kuriózummal lepi meg a szigetlakókat. Benkő Imre –
az első magyar World Press Photo díjas fotográfus – 1993 óta dokumentálja a
Sziget mindennapjait. A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház ezt a kiváló
anyagot, Benkő Imre Arcok című fotóesszéjét mutatja be a Múzeumi Negyedben található sátrában.
Ezerkilencszázkilencvenhárom
óta minden évben felbukkan Budapestnél hét napra egy sziget, ahol ugyan vannak
szabályok, de mégis egy másik világ kapui nyílnak meg: a kor közösségi élményei,
a mindennapi élet bizonyos korlátai pedig látótávolságon túlra kerülnek. Egy
másik világ ad lehetőséget az ott létezésre.
Benkő
Imre képei finom sűrítményei ennek a
szigetlét élménynek. Megfigyeléseit fényképező- illetve panorámagépével
fekete-fehérben rögzíti. A tömegben is
létező egyedüllétet, a színpad mögötti előkészületekben elfáradtak tekintetét,
a fesztivál díszleteiben létezés pillanatnyi abszurditásait mind-mind
megtaláljuk a fotgráfiák között. Nemcsak a fesztivál sajátosságaiból
fakadó, magától értetődő, sok embert mozgató helyzeteket, hanem az ebben való
részvétel egyéni megvalósulásait is láthatjuk képein. A hasonlóban mutatja meg
az egyénit, a Sziget ezernyi arcát. Mindezt olyan mély humanizmussal teszi,
mint ezt megelőző, hosszú éveken át tartó munkáiban mindig. A különböző szubkultúrák, zenei irányzatok
rajongói tábora, a különböző nemzetek, generációk képviselői is mind, mind a
Sziget egyenrangú lakóiként, résztvevőiként jelennek meg képein.
Benkő Imre képeinek szerkezete, olyan kiemeléseket és
hangsúlyokat is ad, amelyek olykor meglepőek, különösek, gyakran szelíd
humorral átszőttek és mindig jelentésteliek. A képi humor, ami jellemzi, az
érzékeny látásmód és a valóság mindennapi összefüggéseiben felfedezett -
gyakran egyetlen - különös elem együttesében mutatkozik meg.
Benkő Imre Szigeten készült felvételei páratlan
dokumentumai a múlt századvég utolsó és az új század első évtizedének. Látható,
ahogy húsz év alatt a ’Kell egy hét együttlét’ szlogennel indult és leginkább
Woodstockra emlékeztető diáksziget mostanra Közép-Európa legnagyobb kulturális
rendezvénye lett.
Aki ott volt, annak is biztos a meglepetés, aki pedig nem
volt részese, annak Benkő Imre képeinél jobb kalauza nem lehet a szigetlét
megismerésében.