A sorozatban három olimpiai aranyérmet megnyerő
magyar férfi vízilabda válogatott az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét a torna
egyik, ha nem a legnagyobb esélyeseként utazott el Londonba, ahol a fiúk célja
kétségkívül a negyedik arany megszerzése volt.
Már maga a cél is felettébb
impozáns, ugyanis zsinórban négy alkalommal elérni eme csúcsot idáig még
egyetlen országnak, játékosnak vagy edzőnek sem sikerült. Pár nappal a játékok
kezdete előtt, Kemény Dénes szövetségi kapitány azt nyilatkozta, hogy bízik a
csapat képességeiben, mely „már kezd úgy működni, mint egy klubcsapat”. Tehát
felkészülten, az összeszokott játékosokkal együtt, bizakodva vághatott neki a
31. alkalommal megrendezett nyári olimpiai játékok férfi vízilabda tornájának.
A magyar csapat először július 29.-én
szállt vízbe, rögtön a nagy rivális Szerbiával szemben, mely küzdelmet nem
csupán átlagos csoportmeccsként, hanem akár a végső győzelemért vívott
küzdelemként is reálisnak tarthatnánk (a 2004-es athéni döntőt a magyar
vízilabda szerelmesei kellemes emlékként idézhetik fel azóta is - a szerbek
kevésbé). De ne ugorjunk ennyire előre.
Az első csoportmérkőzésünkön tehát elég
nagy nyomás nehezedett a fiúkra, mely a játékukon is megmutatkozott.
Az első
két negyedben még nagyjából hasonlóan haladtak a csapatok. Bár végig a szerbek
vezettek, egészen a második negyed végéig nem volt kétgólos a különbség. Annak
ellenére, hogy a nagyszünet előtt Szécsi több bravúros védést mutatott be, a
szerb játékosok vérszemet kapva előnyüket a harmadik negyedben 4-5 gólra
növelték, ezzel meghatározva a meccs további irányvonalát, Birosék csak
futottak az eredmény után.
A differencia az utolsó, negyedik negyedben sem
változott: sok lehetőséget hagytunk ki, az emberelőnyeinket csak alacsony
százalékban váltottuk gólra az ellenfélhez képest, akik kiváló lövő
teljesítményt nyújtottak és természetesen mindent megtettek annak érdekében,
hogy ne hagyják szorosra a mérkőzés végét, így az eredmény 14:10 lett Szerbia
javára.
Kétségkívül fájdalmas egy vereség, de a két csapat hosszú évek óta vív
nagy csatákat egymással, s a szerbek sosem számítottak könnyű ellenfélnek.
Ráadásul itt volt hamarosan a következő, szintén nem kicsiny feladat: Montenegró
válogatottjával találkoztak a Kemény-legények. S a meccs a vereség miatt talán
még fontosabbá vált, mint eleinte: ha máshogy nem, hát lélektani szempontból.
Így nem volt idő keseregni, ahogy a szövetségi kapitány is nyilatkozott: “Én úgy gondolom, hogy egy mérkőzés akkor van hasznunkra, ha vagy az ünneplésre vagy a szomorúságra mindenképpen nemcsak, hogy lehetőséget ad, de ez kötelező. Viszont másnap reggeltől, akár győzött az ember előző nap, akár kikapott, a következő feladatra kell koncentrálni.”
Következett tehát Montenegró együttese, mely függetlenné válása után,
2008-ban, a pekingi olimpián indult először önálló csapatként, s nagy
meglepetést okozva méltó ellenfele volt mind a szerbeknek, mind a későbbi
bajnok magyar csapatnak - a dobogóról éppencsak lecsúszva, a negyedik helyet
szerezték meg.
Az első forduló után Montenegró is
pont nélkül állt, mivel kikapott az Egyesült Államoktól, így mindkét fél
nagyban áhította már a győzelmet, melyet sajnos Montenegró szerzett meg.
Az
előző mérkőzéshez hasonlóan a nagyszünetig eléggé kiegyenlített volt a játék,
egyik csapat sem tudott nagyobb előnyt kovácsolni a másikkal szemben. Számos alkalommal
egyenlítettünk, de a vezetést egyetlen alkalommal sem sikerült átvenni, sem
Steinmetz Ádám ejtésénél az első negyedben vagy épp Varga Dániel megúszásánál a
második negyedben. Kemény Dénes Szécsi helyett Nagy Viktort állította a kapuba
félidőben.
A nagyszünet után az ellenfél pár perc alatt három gólos előnyre
tett szert, ami nem túl biztató. Az viszont már biztatónak mondható, hogy a
szerbekkel szembeni meccsel ellentétben a fiúk nem vesztették el bizalmukat
abban, hogy győzelemre vihető még a küzdelem, így ismételten felzárkóztunk, s
közel álltunk az egyenlítéshez is.
Steinmetz Ádám nyilatkozta a mérkőzés után:
“Ugyanúgy három góllal vezetett az
ellenfél, mint a szerb meccsen, de most volt tartásunk. Ott talán a csapat
többsége feladta, hogy vissza tudunk jönni a mérkőzésbe. Ez most egy pillanatig
nem fordult elő, ezért nagyon büszke vagyok a csapatra. Fölálltunk, és az
utolsó pillanatig kiélezetté tettük a találkozót.”
Azonban a kihagyott
gólhelyzetek mint Biros Péter ejtése a harmadik negyedben vagy a kiküszöbölhető
hibák mint Kiss Gergő pontatlan passza a negyedik negyedben, de akár a kétséges
bírói döntések is hozzájárultak ahhoz, hogy bár csak egy góllal - 11:10 - de a magyar
válogatott maradt alul. Így két forduló után pont nélkül álltunk.
Azonban Nagy
Viktor szavait idézve: “Nehéz most mit mondani így egy
perccel a meccs után. Sokkal jobban játszottunk, mint két nappal ezelőtt, de
nem úgy, ahogy tud ez a csapat. Kevesebb hibát kellett volna elkövetnünk,
ahhoz, hogy nyerni tudjunk. Nagyon kemény ellenfél ellen játszottunk. Azért úgy
érzem, hogy mindent beleadtunk a vízben, nagyon kicsin múlt, kis apróságon. Nem
szabad elkeseredni, következő három mérkőzésre kell koncentrálni és meg kell
nyerni, és utána - mondhatom, - az összes meccset meg kell nyerni.
Sokkal-sokkal jobb volt ez a meccs, úgyhogy én bizakodó vagyok és minden
csapattársam az lehet, előre nézünk csak.”
Az “előre” pedig Románia volt, a
továbbjutásért. Bár a a román csapattal idén már három alkalommal is
találkoztak a Kemény-legények, ahol mindig nagyarányú magyar győzelem született
(Békéscsabán 14:7, Szolnokon 19:6, a dublini felkészülési tornán pedig 16:6),
de itt ennél jóvabb szorosabb meccsre kellett számítani.
A csapat - bár nem
számít esélyesnek - erejét megmutatva először legyőzte a gyengébb,
házigazdaként indulási jogot nyerő brit gárdát, de a jóval acélosabb amerikai
együttestől is csupán kétgólos vereséget szenvedett, ami - ismerve az USA
válogatottját (Pekingben őket kellett legyőznünk a legfényesebb medál
elnyeréséért) - nem rossz eredmény. De kellett már nagyon az a győzelem, s a
fiúk sikerrel teljesítették is a kitűzött célt.
Már az első negyedben sikerült
vezetést szereznünk, ami először fordult elő ezen az olimpián. De amennyire
meglepetés ez a szurkolóknak, s magának a csapatnak is, talán pont annyira
jelentős lélektanilag a románok elleni mérkőzésen. Kemény Dénest is ritkán
láthatjuk örömében ugrálni a parton, de Hosnyánszky magabiztos büntető góljának
köszönhetően, ebben az élményben is részesülhettünk. A mérkőzésre a leginkább
jellemző, hogy szokatlanul sok találat született, elvégre nem gyakori az, hogy
már a félidőben 9:9 az eredmény.
A harmadik negyed azonban a miénk volt,
gólarányban 5:2-re vertük a románokat, ami elég szép teljesítmény védekezésben
is. A negyedik negyed elején a legnagyobb a két csapat közti különbség, a
mieink 15:11-re vezetnek Kiss Gergely bombagólja után. Ezután az előnyünk
folyamatosan csökken, de a mérkőzés végét jelző sípszó elhangzásakor
eredményjelző tábla 17:15-öt mutat Magyarország javára. Megvan az első győzelem
a tornán.
A háromnapos szünet után a csoport
leggyengébbjeként számon tartott Nagy-Britannia csapatával találkozott Kemény
Dénes legénysége. Az ellenfél nem tartozik a sportág nemzetközi középmezőnyéhez
sem, de természetesen rendkívül komolyan veszik a tornát és céljuk a
tisztességes helytállás. Ez utóbbihoz a lelkes hazai szurkolók is hozzásegítik
a csapatot. Érdekesség, hogy a felkészülési időszakban Kásás Tamás édesapja, Kásás
Zoltán állt szaktanácsadóként a britek mögött, aki elmondta: “Fejlődhet a brit vízilabda, s ennek a
korosztálynak nagy szerencséje, hogy részt vehet az olimpián, mert ezt angol
vízilabdázó nagyon régen mondhatta el magáról.”
S most magáról a mérkőzésről: az utolsó előtti
csoportmérkőzésünkön a papírforma érvényesült. A magyar csapat igen ígéretes
játékkal, nagy gólarányú győzelmet aratott, 17:6-ra verte a szigetország pólósait.
Önmagában elmondható, hogy a fiúk játéka folyamatosan javul, mind támadásban,
mind védekezésben. Talán az angol gárdától hat gólt kapni elsőre kissé soknak
tűnhet, de a brit játékosok némelyike is megvillantotta tudását, jól mutatja
ezt Parker távoli gólja vagy Parsonage szép ívelt labdája a második negyedben.
Ebben a 8 percben kaptuk a legtöbb, szám szerint négy találatot, a nagyszünet
után Nagy Viktor le is váltja Szécsit a kapuban.
A támadást tekintve
összeszokottan játszottak a fiúk, elenyésző volt a pontatlan átadások száma és
külön dicsérhető az emberelőnyeink nagyarányú gólra váltása. A védekezésben
pedig a második negyedet leszámítva nagyon alapos játékot láthattunk, mind a
védők, mind kapusaink részéről. Varga Tamást idézve: “Én azt látom, hogy kezd ez a dolog
összeállni.“
A csoportmeccsek zárókörében azzal az
amerikai csapattal találkozott a válogatott, amelyet Kemény Dénes a néhány napi
közös felkészülésen látottak alapján, immáron az olimpiai aranyvárományosok
közé sorolt. A Pekingben ezüstérmet szerző válogatott legyőzése pedig nem
csupán a csoportból harmadik helyen való továbbjutásért fontos, hanem azért is,
hogy a csapat immáron javuló tendenciája tovább folytatódjon, önbizalmat adjon
és pszichikálisan felkészítse őket a további küzdelmekre is.
A mérkőzés első
negyedét leginkább a kihasználatlan helyzetek jellemzik, mindössze egy
alkalommal landolt a labda a hálóban, szerencsére, az amerikai térfélen. A
második negyedben azonban megindult a gólgyártás, többek között Madaras, Szivós
Márton és Varga Tamás megszerzi első gólját, ahogy az amerikaiak üdvöskéje,
Azevedo is.
A nagyszünet után még inkább növekszik a két csapat között a
különbség, ilyen elsöprő erejű támadásokra az amerikaiak ellen előzetesen nem
számítottunk. Gólt szereztünk büntetőből, emberelőnyeinket értékesítettük és a
kapusteljesítményre sem lehet panasz, az utolsó negyedben kaptuk a legtöbb gólt,
egész pontosan hármat. A végeredmény pedig 11-6, ami nagyszerű eredmény egy
ilyen képességekkel bíró válogatott ellen!
A viadal értékelése Biros
Péter csapatkapitány szerint: “Ez
valóban nagyszerű győzelem volt. Az eredményből úgy tűnik, mi jobban akartuk a
győzelmet, mint az ellenfelünk. Nem akartuk két vereséggel kezdeni a tornát, de
most már jól játszunk, megyünk előre, győzni fogunk a negyeddöntőben, az
elődöntőben és a döntőben is!”
Pár órával később Olaszország
válogatottja győzelmet aratott Spanyolország felett, így
az olaszok
legjobbjaival találkoztunk a négy közé jutásért. Megkérdezték Kemény Dénest,
mit szól az eseményekhez, milyen esélyeink vannak az ellen az olasz válogatott
ellen, akiket idén ötből négy alkalommal megvertünk: “Ez egy negyeddöntő. Teljesen mindegy, hogy kivel játszunk. Mivel az
olaszokkal játszunk, belőlük kell felkészülnünk, de a lényeg az, hogy ez egy
negyeddöntő. Ez pedig más műfaj, nem olyan, mint egy olasz-magyar. Ez egy
olasz-magyar negyeddöntő. És ez nagy különbség.”
Ezt a nagy különbséget kellett volna a fiúknak
a saját előnyükre fordítaniuk. Bár Olaszország a jelenlegi világbajnok, de
Magyarország válogatottja - még ha egyelőre gyengébb formájában is - , de az
olimpiai torna háromszoros címvédője, ami nagy fegyvertény, akárhogyan is
nézzük. A mérkőzés így hát izgalmakkal telinek ígérkezett, ahol a győzelmet
várhatóan az a csapat szerzi meg, amely képes előnyére fordítani és kihangsúlyozni
a másik gárda gyenge pontjait. Már az első két negyedben akadtak mindkét félnek
ilyen gyengeségei: az olaszoknál a kijátszatlan emberelőnyök - bár ezt lehet a
jó magyar kapusteljesítménynek is tulajdonítani - , a magyaroknál pedig a
kapufán landoló labdák, de még inkább a határozatlan támadási játék. Az
eredmény félidőben 5:4 volt az ellenfél javára, de aggodalomra azért még nem
volt okunk. Kétszer nyolc perc sok idő, ilyen minimális hátrány pedig egy jól
játszó magyar csapatnak semmiség. Még az olaszok ellen is. De ehhez kellene az
a jó játék - ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal várhattuk a harmadik negyed
kezdetét jelző sípszót.
Nem sok örömet hozott azonban ez a játékrész a
helyszínen és a tv előtt szurkoló magyaroknak, amelyben csupán egy gólt
sikerült szerezni, még a negyed elején, Madaras Norbi emberelőnyből játszotta
ki az olasz kapust.Az ellenfél azonban sikeresebben vette az akadályokat,
háromgólos előnyre tettek szert, az egyik találatot Giorgetti szerezte
büntetőből. Eközben nálunk sorozatos kapufák születnek, emberelőnyben egymás
után kétszer is a léc fölé pattintjuk a labdát.
Az utolsó negyedben, az olaszok
negyedszerre is megnyerik a ráúszást, de végre magyar találat születik, Biros
büntetőből szépít, immár 8:6 az állás. Ezután elkezdődött az oda-vissza adogatás:
ezt a nyolc percet a kontrák és kiállítások - köztük verekedés miatt egy páros
is - sora jellemezte, s magát a negyedet 4:3-as gólarányban mi nyertük, de ez
sajnos nem volt elég a győzelemhez. Bár két alkalommal is pusztán egy találat
volt a különbség, s lehetőségünk is lett volna az egyenlítésre - például
9-8-nál, amikor is Biros próbálkozását Tempesti megfogta - , az eredményjelző a meccs
végét jelző sípszónál 11:9-et mutatott az olaszok javára. S ez a sípszó egy
mítosz végét is jelentette: hogy nem lesz sorozatban negyedszer is aranyérmes a
válogatott.
Ahogy Benedek Tibor - aki jelenleg másodedzőként segíti a csapatot
- elmondta: “Nyilván csalódottak vagyunk,
nem ezért jöttünk. De azt gondolom, amit ez a csapat az elmúlt 12 évben véghez
vitt, az feljogosította arra, hogy elmondhassuk: sajnos egy ilyen meccsen véget
értek az álmaink.” S ez a csapat
valóban rengeteget tett az elmúlt 12 évben: ajátékosok nemcsak önmagukért, a
csapatért, a győzelemért harcoltak… hanem a magyar drukkerek sokaságáért, akik
a helyszínen és a tv előtt is lendületlenül skandálták azt a bizonyos
“Ria-Ria-Hungáriát”.
Következett tehát Ausztrália, ami
nehéz mérkőzésnek ígérkezett. Nem igazán az ausztrálok miatt. Hanem magunk
miatt. Kásás Tamás: “…muszáj lesz
lejátszani a meccset, és ha már le kell játszani, akkor nem tehetjük meg magunk
miatt se, meg az összes magyar miatt, aki nekünk szurkol, lazára vegyük. Nagyon
nehéz lesz felpörögni, de kötelességünk.”
A meccs eleje kifejezetten biztatónak tűnik,
Nagy Viktor a kapuban kiemelkedően véd, míg a mezőnyjátékosok közül Madaras
Norbi kétszer is megvillantja a tudását, s a labda az ausztrál hálóban landol.
A 4:2-es első negyed után Varga Dénes megnyeri a ráúszást, tovább növelhetjük
előnyünket. Azonban a kezdeti lendület alábbhagyott a magyar térfélen, az
ausztrálok zsinórban három gólt szereznek, míg mi egyet sem. Pedig lehetőségünk
volt rá: a negyed közepén támadhattunk, 4:4-es állásnál, azonban az egymás után
kétszer is megítélt emberfórunkat és a kipattanó labdát sem tudjuk
értékesíteni.
A nagyszünet végére sem változott a helyzet, a két csapat fej-fej
mellett haladt, Biros utolsó másodpercekben történő egyenlítésének
köszönhetően. A harmadik nyolc perc meglepetésre csak egyetlen gólt
tartogatott, szerencsére az ausztrál hálót rezegtette meg Hosnyánszky lövése. Ezt
a negyedet a kapusok uralták: Clark Kásás két egymás utáni lövését is megfogja,
de Varga Dénes és Szivós próbálkozása is elhalt az ausztrál hálóőr által, míg
Nagy Viktor bravúros védést mutat be a sípszó előtt egy perccel.
A végjáték
számunkra szerencsétlen módon kezdődik, az egygólos vezetésből Whalan és
Cleland bombái által egygólos hátrány lett, s a negyed közepe igencsak
közeledett, így egyre jobban áhítottunk már egy magyar találatot. Kemény Dénes
időkérése után Varga Dénes tett eleget kérésünknek, három perccel a lefújás
előtt. De még mindig nem biztosítottuk be a győzelmet, sőt, Varga Dániel
kiállítása után Howden által megérkezik a válasz, ismét az ausztrálok vezetnek.
Ekkor emberfórt kapunk, jól megjáratjuk a labdát, majd Biros a befejezőember, nem
hibázik. Így ismét döntetlen az állás, amikor Nagy Viktor ziccert véd másfél
perccel a vége előtt, fontos megmozdulás, hiszen meccslabda lehetett volna.
Kicsivel több, mint egy perccel a vége előtt, Biros sikertelen lövése után a
magyar válogatottnál marad a labda, s Madaras Norbi jobb szélről kíméletlenül
belövi, ezzel szerezve meg a vezetést és a végső győzelmet is. Bár az utolsó
percben még emberhátrányba kerültünk, de sikeresen kivédekeztük, sőt a labdát
is megszerezzük. A végeredmény szoros végjátékban 10:9 a javunkra, így
Spanyolországgal játszunk az ötödik helyért.
Hosnyánszky Norbert: “A kötelező győzelmet hoztunk. Annak örülök,
hogy a végére azért megmutatkozott, hogy van szívünk és tudtunk nyerni egy
ilyen szoros meccset. Van még egy spanyol, szeretnénk azt is megnyerni. Ennyi.”
Az olimpiai játékok zárónapján a
Kemény-legények a katalán válogatottal az ötödik helyért mérkőzhettek, melyről
azt nyilatkozta Varga Dániel az ausztrálok elleni meccs után: “… nyerhetünk hét góllal is, nyerhetünk egy
nagyon küzdelmes meccsen egy góllal is. Valahogy nyerni fogunk.” S a későbbi eredményt elnézve, ő már csak
tudja.
A küzdelem 12:40-kor vette kezdetét, a bírók a montenegrói Brguljan és az
a kazah Balfanbayev, aki a 2004-es athéni döntőt is vezette. Az első ráúszásnál
Varga Dénes elhozza a labdát, így miénk az első támadás, azonban eléggé
pontatlanul játszunk az első percekben, lehetőséget is adunk a spanyoloknak a
labdaszerzésre, de Nagy Viktor könnyedén hárítja próbálkozásukat. Hamarosan
pedig beindult a gólgyártás: első gólunkat Kiss Gergely szerzi, majd betalál
Steinmetz Ádám, és Hárai Balázs kétszer is eredményes - szép kezdést mutatnak a
srácok. A jó forma a második negyedben is kitart, újabb három találat kerül
Magyarországhoz az eredményjelzőn: Varga Dániel és Madaras akcióból, Biros
büntetőből eredményes. Eközben a spanyolok még mindig nem találják az
irányvonalat, a villámgyors magyar kezdés elbizonytalanította őket, a
nagyszünet után pedig már nem Lopez, hanem Aguilar védi a spanyol hálót.
De
szerencsére ez a csere sem zavarta meg a magyar játék ritmusát, továbbra is
magabiztos támadójátékot produkáltunk, többek között Hosnyánszky is gyönyörű
ziccergóllal örvendezteti meg a szurkolókat, Nagy Viktor pedig kiváló formában
véd.
Az utolsó negyed előtt hat gólos különbséggel, rendkívül magabiztosan
vezetett válogatottunk, s ez a magabiztosság az ellenfélnek igencsak kedvét
szegte. Bár ebben a negyedben kaptuk a legtöbb gólt - némi bírói támogatásban
is részesültek a spanyolok, Minguell megadott találata nem biztos, hogy
áthaladta a képzeletbeli gólvonalat vagy épp a Steinmetz Ádámmal szembeni
elnézett szabálytalanság legalábbis erre enged következtetni - , csapatunk
mégis fölényes győzelmet aratva szerezte meg a torna ötödik helyét.
A lefújás után Kemény Dénes
szövetségi kapitány megköszöni a szurkolóknak a biztatást és támogatást, a
Kemény-legények pedig már a medencében összeölelkeztek, s elköszöntek a
közönségtől is. Tudják, hogy egy korszak ezennel véget ért. Sokan jelezték már
a spanyolok elleni mérkőzés előtt is, hogy ez lesz az utolsó válogatott
mérkőzésük. Többen talán folytatják klubszinten, de a jövőbeli válogatott már
nem lesz ugyanaz nélkülük. De ez a csapat már annyi örömet szerzett a magyar
szurkolóknak, hogy az összeset még csak felsorolni is nehéz feladat lenne… íme
tehát, a talán három legszebb siker, az a bizonyos három olimpiai arany.
2000. október 1., Sydney, olimpia,
döntő:
Magyarország – Oroszország
13-6 (3-1, 5-1, 2-2, 3-2)
Olimpiai Park, 17500 néző. V: Bookelman
(holland), Haszekioglu (görög)
- Magyarország: Kósz – Fodor, Kásás 1, Steinmetz B., Molnár T. 2, Benedek 4, Kiss G. 3. Csere: Varga I Zs., Biros 1, Vári 2, Märcz, Székely, Szécsi (kapus). Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
- Oroszország: Makszimov – Kozlov 2, Jerisov 3, Csomakidze 1, Gorskov, Zakirov, Zinnurov. Cs: Jacev, Dugin (kapus), Balasov, Stratan. Szövetségi kapitány: Alekszandar KabanovGól – emberelőnyből: 10/7, ill. 7/3
2004. augusztus 29., Athén,
olimpia, döntő:
Magyarország
– Szerbia-Montenegró 8-7 (2-3, 3-2, 0-2, 3-0)
Athén, 9000 néző. V: Balfanbajev (kazah), Petronilli (olasz)
- Magyarország: Szécsi – Kásás 2, Biros, Steinmetz B., Molnár T., Benedek 1, Kiss G. 4. Csere: Steinmetz Á., Madaras, Fodor, Vári, Varga T. 1.
- Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
- Szerbia-Montenegró: Sefik – Sapics 2, Szavics,
Vujaszinovics, Jelenics 1, Ikodinovics 1, Csirics 1. Csere: Udovicsics 1,
Nikics, Trbojevics, Jokics, Gojkovics 1.
- Szövetségi kapitány: Nenad Manojlovics
- Gól - emberelőnyből: 10/5, ill. 11/3
- Négyméteresből: 2/2, ill. -
- Kipontozódott: Trbojevics (14.p.), Varga T. (28.p.)
2008. augusztus 24., Peking,
olimpia, döntő:
Magyarország-USA 14:10 (6:4,
3:4, 2:1, 3:1)
Peking, Yingdong Natatorium, v:
Turcotte (kanadai), Brguljan (montenegrói)
- Magyarország: Gergely István - Varga Tamás, Kásás Tamás 1, Kiss Gergely 1, Benedek Tibor 1, Biros Péter 3, Kis Gábor 1. Csere: Szécsi Zoltán (kapus), Molnár Tamás 1, Madaras Norbert 1, Varga Dénes 2, Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel 3.
- Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
- USA: Moses - Varellas 1, Powers, Wright,
Beaubien 2, Azevedo 4, Smith 2. Csere: Hudnut, Merlo, Bailey 1, Hutten,
Krumpholz, Brooks (kapus).
- Szövetségi kapitány: Terry Schroeder
Gól
- emberelőnyből: 13/7,
ill. 11/4
Ötméteresből: -, ill.
1/1
Kipontozódott: Hosnyánszky (21.p.), Varga T. (29.p.),
Smith (31.p.)
Nagyon köszönjük, fiúk!
